2019. július 1. napjától (hétfő) megkezdődnek a 32. számú Hatvan – Szolnok másodrendű főút 10+550 – 24+857 km szelvények közötti szakaszának (Jászfényszaru és Jászberény települések között) a burkolatfelújítási munkálatai.

A kivitelezési munkálatok részeként a teljes szakaszon az aszfalt kopóréteg, valamint a pályaszerkezet lokális cseréjére kerül sor. A projekt keretében Pusztamonostor főúti átkelési szakaszának felújítása, valamint Jászfényszaru külterületi szakaszán található Sóstó dűlő út meglévő közúti csatlakozásának átépítése is megvalósul. A korszerűsítési munkálatok volumene miatt az érintett szakaszon a közlekedőknek forgalomkorlátozásokra kell számítani. A munkavégzés időtartama alatt – a munkafolyamatok függvényében – szakaszosan félpályás lezárás lesz érvényben, a váltakozó irányú forgalmat jelzőőrök, illetve forgalomirányító fényjelző berendezések irányítják. A megváltozott forgalmi rendre veszélytjelző és tilalmi táblák mellett elkorlátozó jelzőtáblák fogják felhívni a közlekedők figyelmét.

A kivitelezést közbeszerzési eljárás alapján a STRABEL Konzorcium végzi, konzorciumvezető: Strabag Általános Építő Kft.
Az útépítési munkálatok tervezett befejezése: 2019. december hónap.