A megyei I. osztály 21. fordulójában minden csapatunk otthon játszhatott szombaton. Az ellenfelek között volt az utcahosszal vezető Tiszafüred és a szintén dobogós Karcag is.

Jászapátin a bajnokság második helyezettje látta vendégül a kiesés elöl menekülő Rákóczifalvát. A hazai csapat első perctől próbálta rá rőltetni játékát a vendégekre. Az első félóra még a kihagyott helyzetekről szólt, azonban a 32. percben beindult a henger, Jászapáti csapata végezhetett szögletrúgást, amelyből megszerezte a vezetést Ulvicki révén.(1:0)
A folytatásban egy jól elvégzett szabadrúgásból majdnem egyenlíttet Rákóczifalva. Majd Csőke a 44. percben megszerezte Jászapáti második gólját.(2:0)

A második félidőben is Jászapáti akarata érvényesült. A 3. gólt játékosedzőjük Kotula László szerezte egy kapu előtti kavarodás után, majd rá 1 percre Benedek Nándor is betalált.(4:0)
A mérkőzés legszebb találata Illés Leventéhez fűződik, 16 méteres kapáslövése élményszámba ment(5:0)
Az utolsó hazai gólt Kiskapusi Balázs szerezte, sarokrúgás utáni kavarodás után lőtt a hálóba.(6:0)

Jászfényszaru az élmezőnyhöz tartozó Karcagot fogadta.
A mérkőzés első félórájában még sikerült partiba lenni a vendégekkel, változatos volt a játék itt is ott is lehetőségekkel, majd jött két vendég találat, ami meghatározta a mérkőzés végkimenetelét.
A második félidőre megpróbáltak beerősíteni a hazaiak több lehetőség, biztató lövés is volt, megpróbálták nyomás alá helyezni a vendég kaput, de az ellentámadásokból újabb gólokat kaptak, és így ötgólos vereség lett a vége.

Jászárokszállásnak, ha lehet még nehezebb dolga volt, a bajnokságot 9 ponttal vezető Tiszafüred ellen.
A múlt heti bravúros Karcagi pontszerzés után az első félidőt egy – egy találattal fejezték be a csapatok.
A második félidő elején vezetést szerzett a bajnokesélyes, amit a mérkőzés végéig meg is tartott.

Jánoshida a tavaszt gyengén kezdte, még nem sikerült pontot szereznie. Jó esély kínálkozott a kiesőhelyen tanyázó Kisújszállás ellen, hogy meglegyen a hőn áhított 3 pont.
Az első félidőben a vendégcsapat került előnybe, sőt a másodikban növelte az előnyét. Albert Gábor még szépíteni tudott, de a vendégek 3. találata eldöntötte a mérkőzést.

A megyei II. osztályban Jászboldogháza a bajnokságot toronymagasan vezető Nagyivánt látta vendégül. Kiegyenlített első félidő után kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, ezután a hazai csapatnak csak a szépítésre futotta.

Jászalsószentgyörgy egyre jobban belelendül, a szerény őszi teljesítmény után sorra szerzi a fontos pontokat, ezúttal Tiszajenőn arattak sima győzelmet.

Vasárnapra egy mérkőzés maradt, szomszédvári rangadót rendeztek Jászkiséren, ahol a hazai csapat biztos győzelmet aratott Jászladány ellen.

Eredmények:

Jászapáti-Rákóczifalva 6:0 (2:0)
Jászfényszaru-Karcag 0:5 (0:2)
Jászárokszállás-Tiszafüred 1:2 (1:1)
Jánoshida-Kisújszállás 1:3 (0:1)
Jászboldogháza-Nagyiván 1:2 (0:0)
Tiszajenő-Jászalsószentgyörgy 1:4 (0:2)
Jászkisér- Jászladány 4:0 (0:0)