A Nemzeti Ünnepünk miatt, minden mérkőzés szombati napon került lejátszásra.

A tavaszt nagyon jól kezdő Jászberény ezúttal szabadnapos volt, mert a soros ellenfele (Létavértes) még az ősz folyamán visszalépett a bajnokságtól.
Nem tétlenkedtek a csapat háza táján, hiszen az NB III. Nyugati csoportjában meghatározó szerepet játszó, szintén szabadnapos (Veszprém visszalépése miatt) Doroggal sikerült egy felkészülési mérkőzést szombat délelőttre lekötni.
A jó nevekből álló ellenfél Szatmári kapus bakija után meg is szerezte a vezetést. (0:1)
A második félidőre az igencsak felpörgő hazaiak előbb büntetőt hibáztak, de ez sem szegte kedvüket, mert előbb Bálint Péter egy sarokrúgás után fejelt a hálóba,(1:1) majd a vége előtt pár perccel Ludasi Martin hozta kihagyhatatlan helyzetbe Ludánszki István, aki nem hibázott. (2:1)

A megyei I. osztályban Jászfényszaru egyik ellenlábasához Martfűre utazott „6 pontos” mérkőzésre. A múlt héten is már lehetett látni pozitívumokat a fényszaruiak játékában, de akkor még hadilábon álltak a góllövéssel. A két csapat között mindössze 1 pont volt a különbség a mérkőzés előtt a hazai csapat javára. A mérkőzés összességében igen csak „színesre” sikerült.
Az első félidőben jobbára kiegyenlített játék folyt a pályán, de Tóth Márk góljával a vendégek szereztek vezetést. (0:1)
A második félidőre egyre jobban nyomtak a Martfűiek, de sarokrúgásokon kívül igazi nagy helyzetük nem adódott, sőt két jogos vendég tizenegyes végleg megpecsételte a sorsukat.(0:3)
A büntetők hozadéka volt még, hogy a Martfűiek kapusa és egy védője (második sárga lap után) is a kiállítás sorsára jutott . A mérkőzés utolsó percében Nagy Csaba (Jászfényszaru) is második sárga lap után idő előtt mehetett zuhanyozni.

Jászapáti a múlt heti peches mérkőzés után ezúttal begyűjtötte a pontokat Újszászról. Kiegyenlített első félidő végén a 41. percben Kotula László egy jól eltalált szabadrúgásból megszerezte a vezetést a vendégeknek.
A második félidő elején Szakali Tibor góljával már kettő volt a különbség. Az Újszászi csapat szépítő gólja egy sarokrúgós utáni kavarodás után született, de ezek után már nem változott az eredmény.

Jászárokszállás szintén az alsóházban álló Túrkevére látogatott, és 0:0-s félidő után bravúros győzelmet aratott Hájos Norbert góljával.

Jánoshida a bajnokságot jelentős előnnyel vezető Tiszafüreden vendégeskedett, az első félidőben nem esett gól, a másodikban is csak egy, de azt a hazaiak rúgták, így otthon tartották a 3 pontot.

A megyei II. osztály első tavaszi fordulójában az ősszel nem túl acélos Jászalsószentgyörgy Jászboldogházát fogadta. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de a második félidőre feljöttek a vendégek és egyenlítettek.

Jászkisér Zagyvarékas ellen már az első félidőben kétgólos előnyhöz jutott, amit a mérkőzés vére is megőrzött.