Vasárnap délutánra két mérkőzés maradt a Megyei I. osztályban, Jászfényszarun Rákóczifalva, Jászárokszálláson Jánoshida vendégszerepelt.

Jászfényszarun két ellentétes félidőt láthattak a mérkőzésre kilátogató nézők. A mérkőzés első gólját igaz a hazai csapat szerezte, egy Vaszicsku bomba után a labda a felső kapufáról a gólvonalra pattant, de ott termett Cseh Balázs és megszerezte a vezetést. (1:0) Több hazai lehetőség után egyenlített Rákóczifalva, Szoboszlai Imre szintén egy kapufáról visszapattanó labdát vágott a léc alá.(1:1) Továbbra is támadásban maradtak a vendégek, és egy bal oldali beadás után nem sikerült felszabadítani a hazaiaknak, és Nász Norbert már a vendégeket juttatta vezetéshez. (1:2)

A szünet jót tett a vendéglátóknak, mert a második félidőben egy teljesen más csapatot láthattak a nézők. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, újabb kapufát értek el, és az Urbán Norberttel történő szabálytalanság után büntetőhöz jutottak, amit Vaszicsku Zoltán magabiztosan értékesített is. (2:2)
A középkezdés után ismét labdát szereztek a jászságiak, Szakali Márk harcosságának köszönhetően ismét náluk volt az előny. (3:2)
A vendégek egy kicsit kinyíltak, próbáltak egyenlíteni, de ez nem sikerült, sőt egy hazai kontra támadás végén már úgy tűnt a vendég védelemnek sikerül tisztáznia, Baranyi László kapott egy „ajándék „labdát, amit köszönt és értékesített. (4:2)
A mérkőzés végén a hazai szurkolók tapssal jutalmazták a csapat, főleg második félidei játékát.

Jászárokszálláson két jászsági csapat vívott presztízsmérkőzést. Az első félidőt egálra hozták a felek, a második félidőben már csak egy gól esett, amit Jánoshida ért el, és vitte el a 3 pontot.

A megyei II. osztályban Cibakházán vendégeskedett Jászalsószentgyörgy. Kiegyenlített első félidő után a hazai csapat kétgólos győzelmet aratott.

Eredmények:
Jászfényszaru-Rákóczifalva 4:2 (1:2)
Jászárokszállás-Jánoshida 1:2 (1:1)
Cibakháza-Jászalsószentgyörgy 4:2 (1:1)