Jászfényszarun került sor az ősz rangadójára, Kunhegyes még listavezetőként érkezett és másodikként távozott. A mérkőzés elején bekezdtek a hazaiak és Vaszicsku Zoltán gyönyörű szabadrúgás góljával meg is szerezték a vezetést.

Az első negyedórában továbbra is fölényben játszottak de újabb gólt nem sikerült szerezniük. Feljött Kunhegyes és át is vette az irányítást, helyzetei is voltak, de ezek kimaradtak.

A második félidő is úgy folytatódott, ahogy az első véget ért , egy ordító helyzetben kellett  egy igazi bravúros védést bemutatnia a hazaiak hálóőrének, majd az ellentámadásból büntetőhöz jutott Fényszaru, amit Vaszicsku magabiztosan értékesített.

A mérkőzés akkor dőlt el végérvényesen amikor a vendégcsapat egyik játékosa megsértette a játékvezetőt így jutalma piros lap lett.
A harmadik gól is büntetőből esett, Jáger Péter volt szemfüles és csak szabálytalanság árán tudták szerelni.  Vaszicsku állt a labda mögé és  megint nem hibázott.
A mérkőzés végén a hazai nézők megtapsolták csapatukat.

Jászalsószentgyörgyre az ősz meglepetés csapata Jászboldogháza látogatott. A vendégek igazolták, hogy nem véletlenül vannak dobogós helyen és már az eső félidőben eldöntötték a meccset. Különösen Kisnémeth Ferenc volt elemében aki egymaga  4 góllal vette ki részét a csapat sikeréből.

Jászdózsának nem sikerült folytatnia a pontgyűjtést, ebben közrejátszhatott az is, hogy már  az első félidőben megfogyatkoztak.

Jászkisér továbbra sem találja önmagát, már a 3. percben hátrányba kerültek, amit nem is tudtak kiegyenlíteni, így Tiszaföldvár elvitte a három pontot.

Jászfényszaru – Kunhegyes 3:0 (1:0)
Jászalsószentgyörgy – Jászboldogháza 1:6 (0:4)
Zagyvarékas – Jászdózsa 3:1 (2:0)
Jászkisér – Tiszaföldvár 0:1 (0:1)