Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

25. Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny – a megye legjobb csapatai mérték össze tudásukat ma a Tiszaligetben

A katasztrófavédelem és társszervei tíz állomásból álló versenypályát állítottak össze, ahol műszaki mentési, árvízvédelmi, tűzoltási, elsősegély-nyújtási ismeretek mellett tereptani információkról, uniós tudásukról, környezet és energiatudatosságukról is számot kellett adniuk a diákoknak. Mindemellett közlekedésbiztonsági feladványokkal is meg kellett küzdeniük, ahol nem adták könnyen a sikert, számos bonyolult kérdést kellett megválaszolniuk hozzá.

A csapatok tagjai izgatottan várták, hogy a tíz állomáshely milyen kihívásokat tartogat számukra, ezt azonban csak a tesztlapok kitöltését követően tudhatták meg. A katasztrófavédelmi, a tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági szakterületek témaköreit felölelő kérdésekre kellett helyes válaszokat adniuk, majd a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kérdőíve következett, melynek legeredményesebb kitöltői a rendőrség különdíjaival gazdagodtak.

A teljesítendő feladatokat, feladványokat a szakterületi specialitásokra figyelemmel a diákok életkori sajátosságainak figyelembevételével állították össze. A versenycsapatok tagjai a felkészítő tanárok, tűzoltóparancsnokok lelkiismeretes iránymutatásával, szabadidejüket nem kímélve készültek a helyi versenyekre, majd a továbbjutók a megyei próbatételre. A diákok a felkészülés során számos olyan veszélyhelyzeti ismerettel gazdagodtak, melyeket a mindennapi életük során használni tudnak, ezzel is erősítve a magukról és társaikról való gondoskodás képességét és a felelősségteljes gondolkodásukat.

A kérdőívek kitöltését követően a kihúzott sorszámú állomáshelyen kezdték meg a csapatok a küzdelmet, melynek során egy feltételezett sérültet kellett ellátniuk, állapotát felmérniük, majd fogyasztóvédelmi szabálytalanságokat felismerniük. A komplex veszélyhelyzeti feladat egy veszélyes anyag szállítása során bekövetkezett baleset-szituációs gyakorlat volt. A polgári védelmi ügyességi feladatok erősítették a csapatmunkát, hiszen többek között egy négy fős síléccel kellett a diákoknak szlalomozni a kiépített pályán. Az MH 86 Szolnoki Helikopeter Bázis tereptani és térképészeti ismeretek elnevezésű állomásán a diákok távcső, tájoló használatára vonatkozó ismereteit mérték, melynek keretében meg kellett határozni bizonyos álláspont földrajzi, illetve hálózati koordinátáit, ismertetni kellett a tájoló fő részeit, valamint a természetben való túlélés fortélyait. Voltak járványok és fertőzések elleni védekezésre vonatkozó feladatok, lufi-lövészet, környezetvédelemmel, energiatudatossággal és biztonságos kirándulással kapcsolatos elméleti és gyakorlati kihívások. A tűzvédelem témakörben tömlőfektetés, osztóra csatlakoztatás, sugárcső-csatlakoztatás, „tűzoltás”, akadálypálya leküzdése és tűzoltó gépjármű felszerelésének felismerése is pontot ért a jól teljesítő diákok számára. Bel- és Árvízi védekezés során egy lakóház-imitáció bevédése volt a feladat homokzsákok segítségével, ahol is valaki lapátolt, valaki tartotta a zsákot, de mindehhez nem ártott a védekezési technikák ismerete sem. Az utolsó állomás ismerkedés volt az EU-val, tesztkitöltés keretében.

A verseny eredményei kategóriánként:

Az általános iskolás korcsoportban

I. helyezett Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola

II. helyezett Kunszentmártoni Általános Iskola és alapfokú Művészeti Iskola

III. helyezett Kunráth Sándor Általánosés alapfokú Művészeti Iskola -Jásszentandrás

A középiskolás korcsoportban

I. helyezett Lehel Vezér Gimnázium – Jászberény

II. helyezett Nagyiván Község Csapata

III. helyezett Varga Katalin Gimnázium – Szolnok

Különdíjat adott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltó Szövetség, a Megyei Kormányhivatal, az MRFK, a KÖTIVIZIG, a Szolnoki Polgármesteri Hivatal, az MH86 Szolnoki Helikopter Bázis, a Megyei Vöröskereszt, az EU Információs Pont, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara valamint az RSOE.

Az ifjúsági versenyt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatta, az ajándékcsomagokat a szövetség jóvoltából állíthattuk össze. A Kormányhivatal pedig mindegyik csapat számára kiosztott egy-egy tortát.

Gratulálunk a csapatoknak!

Forrás: jasz.katasztrofavedelem.hu