A megyei I. osztály vasárnapi játéknapjára két mérkőzés maradt.
Jászfényszaru első győzelme reményében lépett pályára Martfű ellen.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, itt is ott is adódtak helyzetek, a kapuk azonban érintetlenek maradtak.
Fordulás után a vendégek vették át a játék irányítását, sorra dolgozták ki helyzeteiket. A 60. percben góllá érett mezőnyfölényük, a jobb oldalról egy lövésszerű beadásba Szentmiklósi Dániel az öt és felesről fejelt a hazai kapuba. (0:1)

A gól után jászfényszaru rátett még egy lapáttal, pár perc múlva egyenlítési lehetőségük volt, de a vendégek hálóőre bravúrral védett, és a kipattanó labdát másodszorra is sikerült hárítania.

A mérkőzés utolsó perceiben aztán felpörögtek az események. A 89. percben bal oldalról szabadrúgást végezhetett el a hazai csapat, a hosszú sarok felé tartó labdára Vaszicsku Zoltán jó ütemben érkezett és bebólintotta csapata egyenlítő gólját. (1:1)
Ezzel azonban még nem volt vége a mérkőzésnek, a 91. percben Baranyi László tört be a tizenhatoson belülre, a védők csak szabálytalanság árán tudták szerelni, teljesen jogos büntető, melyhez Vaszicsku Zoltán állt oda és nem hibázott. (2:1) Ezzel Jászfényszaru megszerezte első győzelmét!

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a játékvezető hármas kiválóan látta el feladatát.

Jászárokszállás Túrkevét fogadta. A múlt heti idegenbeli győzelem jót tett a csapat önbizalmának.
Rögtön a mérkőzés elején Kaszab Ádám révén meg is szerezték a vezetést (1:0), majd következett a második hazai találat is (2:0). A vendégcsapat a félidő vége előtt ugyan szépített (2:1), de a második félidő eleje ismét hazai találatot hozott(3:1). A vendégek csökkentettek a különbségen (3:2), a hosszabbításban azonban a hazaiak bebiztosították győzelmüket (4:2).

Jászalsószentgyörgy a jó erőkből álló Tiszaföldvár csapatát látta vendégül, ahol egyik csapatnak sem sikerült gólt lőni, igy maradt a gól nélküli döntetlen.

Eredmények:

Jászfényszaru-Martfű 2:1 (0:0)
Jászárokszállás-Túrkeve 4:2 (2:1)
Jászalsószentgyörgy-Tiszaföldvár 0:0

A kép csak illusztráció!