2014-2020-as projektek járási egyeztetése

Szeptember 2-án kedden délután tartották meg Jászkiséren a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Integrált Területi Program (gazdaságfejlesztési részprogram és a településfejlesztési részprogram) járási szintű egyeztetését.

A településvezetőket és a megjelenteket Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés Elnöke köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy eddig is pályázhattak a települések, de nem arra amire szükségük lett volna, hanem arra amire lehetett. Most azonban a jól felkészült településvezetők tervezhetik meg, hogy mire lehessen pályázni, ők azok ugyanis akik a legjobban tudják mire van szükség egy adott településen.

Elmondta, hogy öt járási egyeztetés vannak túl, és minden esetben konstruktívak, együttműködők voltak a települések, azonban három járásban – ide tartozik a jászberényi járás is – a beérkezett projektjavaslatok jelentősen túllépték a járási keretet, ezért a mostani egyeztetésen száz százalékra kell redukálni a tervezetet.
Kérte a településvezetőket, hogy legyenek szolidárisak egymással, vegyék figyelembe egymás helyzetét.

Kisebb vitát követően a településvezetők javaslatot tettek tervezett projektköltségeik csökkentésére, azonban még így sem sikerült az összeget a járási kerethez igazítani.

A jászberényi járás településvezetőit – amennyiben addig nem sikerül megegyezniük – pénteken a Megyeházán újabb egyeztetésekre várja Kovács Sándor.

 

 

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés