Pusztamonostor is csatlakozott a Kihívás Napjához, benevezett a falvak versenyébe, hogy ezzel is népszerűsítse lakói körében a mozgást és az egészséges életmódot.

A szervezők számos programot kínáltak a “Mozdulj magadért, mozdulj Monostorért” szlogennel meghirdetett egész napos rendezvényen a mozogni vágyóknak.

A délelőtt folyamán kerékpáros ügyességi versenyek zajlottak, volt foci és néptánc, ügyességi sorversenyek, akadályfutás, ugrálókötél és hulahopp verseny, a legkisebbeknek pedig Kerekítő foglalkozás és babakocsis séta.
Délután a település polgárőreivel indulhattak hosszabb biciklitúrára az érdeklődők, majd aerobikkal vezethették le fáradalmaikat a művelődési ház teraszán.

A nap egy mindenki számára igazán izgalmas versennyel zárult, hiszen Felső- és Alsó-Monostor csapatai mérhették össze erejüket kötélhúzásban, három kategóriában.  Azt, hogy a kötél volt-e gyenge vagy a csapatok túl erősek nem tudni, mindenesetre a második összecsapásra új kötelet kellett bevetni, hiszen az előző elszakadt.

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül.

A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1590 település vett részt a vetélkedésben.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyéből az idén hét település csatlakozott a Kihívás Napjához, ebből három jászsági: Jászárokszállás, Jászladány és Pusztamonostor.

Képek Facebook oldalunkon!