Kiállításokkal, ünnepi műsorokkal teszik emlékezetessé a magyar kultúra napját a Jászság több településén.

A Jászság fővárosában január 22-én a Lehel Filmszínházban Nagybányai utakon címmel a Szolnok-Alcsiszigeti Alkotótábor művészeinek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitójára 17 órakor kerül sor. Ezt követően 18 órai kezdettel a Déryné Rendezvényházban tartandó ünnepi esten Petőfi Sándor Az apostol című epikai költeményét jelenítik meg.

Jászárokszálláson a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartják az ünnepi megemlékezést. A Széchenyi István Általános iskola diákjainak műsorát követően Emlékek mik ránk maradtak címmel nyílik kiállítás.

Jászkiséren szintén ezen a napon tartják a megemlékezést a Művelődési Házban, ahol a Csete Balázs Általános iskola tanulóinak műsora mellett fellép a Jászkiséri Pedagógus Női Kar.

Pusztamonostoron január 23-án Magyarnak lenni címmel előadást hallhatnak a magyar irodalom gyöngyszemeiből Joós Tamás énekmondó előadásában.

Jászapátin január 24-én a megemlékezés keretén belül átadják a Pájer Antal díjat, majd az ünnepi műsorban fellép a Városi Vegyeskar, a Rácz Aladár Zeneiskola, a Jásztánc Alapítvány, valamint Bánfy Ferenc.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.