Reggel izgatottan pattantunk nyeregbe, mert tudtuk, hogy harminc egynéhány kilométer áll előttünk, és annak, aki nem kerékpározik nap mint nap, valljuk be nem kis távolság. Mégiscsak Jászapátira kell eltekerni és nem az üzletbe.

Az idő remek volt, mondhatnánk igazi biciklizős idő. Jó tempóban haladtunk, 25 perc alatt sikerült beérnünk Jászberénybe, ahol a Bundás kútnál volt a találkozó. Innét már 4 település csapata indult tovább Jásztelekre, a következő megálló helyszínére. A rendőri felvezetés megkönnyítette az utunkat, mert bizony előtte volt amikor szinte súroltak a mellettünk elhaladó gépjárművek.

Jásztelekre érve újabb települések csatlakoztak és lelkesen folytattuk utunkat tovább. Az elején féltünk, hogy nem bírjuk majd a távot, de érdekes módon minél többen és többen lettünk egyre jobban forgott a pedál és fel sem tűnt a fáradtság.

Jászapáti határában a Rácz Aladár zeneiskola fúvószenekara felvezetésével tekertünk a zászlóátadás helyszínére, ahol a települések köszöntését és bemutatását követően Pócs János, a jászság országgyűlési képviselője, Jászapáti város polgármestere vette át a településektől zászlaikat, megköszönve ezzel, hogy elfogadták a meghívást és részt vesznek a Jászok idei világtalálkozóján.
A zászlóátadást követően megvendégelték a csapatokat, majd mindenki kipihenhette magát a strand területén, ahol a fürdőzés mellett színes programokkal kedveskedtek a házigazdák.

Élményekben gazdagon, friss, tiszta levegővel telítődve értünk haza.

Képek facebook-os oldalunkon!