November 3-án délután ünnepélyes keretek között adták át Jászfényszarun a felújított Gondozási központot, így az eddigi 15 férőhely újabb 31 férőhellyel bővült. A beruházást 43,56 millió forint támogatásból és 255,82 millió forint saját erőből valósította meg a város.

Az átadó ünnepségen megjelenteket Lovászné Török Magdolna a Szociális, Egészségügyi, Oktatási Idős- és Vallásügyi Bizottság elnöke köszöntötte.

Ennek a napnak különleges jelentősége van, mert már régóta terveztük, sokan szerették volna már és most eljutottunk arra a pontra, hogy Jászfényszarun megszűnhet a várólista az idősek otthonába való beköltözéssel – mondta Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszony köszöntőjében. Külön köszönetét fejezte ki a fizikai munkásoknak a gyors munkáért, a szervezőknek a zavartalan munkálatokért, valamint az itt lakóknak a türelmükért.

Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője példaértékű fejlődésnek nevezte a több mint öt milliárd forint értékű fejlesztéseket, amelyek Jászfényszarun az utóbbi években megvalósultak.
Ez a projekt nem sóder, cement, aszfalt – mondta az országgyűlési képviselő – hanem ez az emberekről szól. Azokról az emberekről, akiket 30 évvel ezelőtt átutazóban az autóbusz ablakából megfigyeltem. Akikről láttam, hogy Jászfényszaru városában milyen szorgalmasan dolgoznak, milyen szorgalmasan szépítik, építik a várost, áldozatos munkával nevelik gyermekeiket. Ők azok, akik előttünk jártak, nekünk taposták ki az utat, akik ma lehet kicsit betegesek, gondozásra szorulnak és ők azok, akikről a mai projekt is szól.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy amikor a polgármester asszony joggal büszkélkedett a városban megvalósult beruházásokkal három dolog jutott eszébe. Az Önkormányzat, a Kormányzat és egy-egy nemzetközi vonatkozású cég közös együttműködése, melynek eredményeként a város ehhez a beruházáshoz több mint 255 millió forintot hozzá tudott tenni.
Az államtitkár megköszönte az ápolók, gondozók áldozatos munkáját, hiszen egy gondozó a sokszor nehéz helyzetekben képes megsokszorozni erejét, hogy másokon segíthessen.
Végezetül gratulált a tervezőknek és kivitelezőknek a nagyon szépen kialakított épülethez.

Az ünnepi beszédeket követően a helyi általános iskola tanulói verssel és énekkel köszöntötték a megjelenteket.

Képek Facebook oldalunkon.