Fásítás Jászfényszarun

Jászfényszaru város területén az utóbbi években több út, utca, utcarész és járda is felújításra került. A munkálatok előtt több helyről is ki kellett vágni a fákat, bokrokat, melyek akadályozták a munkálatok tervszerű elvégzését. Így a zöld növényzet jelentősen megritkult.

A kivágott bokrok, fák pótlása célszerű, hiszen hasznosságuk mind az oxigéntermelésben, mind a szálló por felfogásában, mind az utcakép alakításában jelentős szerepet játszik.

A 2014. február 12-én megtartott közmeghallgatáson ezen probléma fel is vetődött. Jászfényszaru Város Önkormányzata kiemelkedetten törekszik a település élhetőbbé tételére, mely fontos eleme a levegő tisztábbá tétele, az utcaképek további szépítése.
Ezért Jászfényszaru Önkormányzata fásítási akciót hirdet.
Lényege, hogy Jászfényszaru egész területén – kiemelve az elmúlt években felújítással érintett utcákat, utcaszakaszokat – az Önkormányzat lehetőséget biztosít a lakosságnak arra, hogy az utcafrontra fákat, bokrokat tudjanak ültetni, majd gondozni.

A lakos teendője: aki úgy gondolja, hogy szeretne a háza elé fát/fákat, bokrot/bokrokat ültetni majd gondozni (a hangsúly a gondozáson van!), az egy kérelemmel fordul a hivatalhoz. A hivatal illetékes munkatársai a kérelmeket átvizsgálják, majd összegzik, mely alapján az igényelt zöldnövényzetet önkormányzati költségen beszerzik. A lakos elszállítja az igényelt növényt, elülteti azt, majd gondozza.

Fontos kitétel:

A kérelemben feltüntetetteket a hivatal illetékes munkatársai azért vizsgálják meg, hogy az adott helyre ültetni szándékozott fa vagy bokor a növekedése közben gátol-e megközelíthetőséget, utcasarkoknál gátolja-e a közlekedők kilátását, érintik-e az esetlegesen ott húzódó légvezetékeket, vagy azon utcaszakaszon tervezett-e a közeljövőben valamiféle beavatkozás.
A fát/fákat vagy bokrot/bokrokat ültető lakosok vállalják az ingatlanuk elé való elültetést, továbbá az így telepített növények gondozását, locsolását, a lehulló levelek, esetlegesen termések eltakarítását.
A lakosok csak saját telkük előtti ültetésre nyújthatnak be kérelmet, más ingatlana elé nem.

Segítségül javaslatot teszünk az ültethet növényféleségekre:

Faféleségek: csüngő levelű fák, gömblombú fák, tuja, fenyő, lepényfa, hársfa, törökmeggy, csörgőfa, díszfák, madárberkenye, szivarfa.

Örökzöld bokrok, fás szárú növények: buxus, puszpáng, magyal, tűztövis, kecskerágó.

Lombhullató bokrok, fás szárú növények: aranyvessző, orgona, jezsámen, gyöngyvirágcserje, japánbirs, rózsalonc, mályvacserje, fehérsom, boglárkacserje, fagyal, tamariska.

Kérelmek beadásának időpontja: 2014. március 31-től 2014. április 6-ig.

A kérelmek beadása személyesen vagy e-mailon történhet. Személyesen a Jászfényszarui Közös Önkormányzati Hivatalban Urbán Csabánál munkaidőben, e-mailben pedig a kornyezet@jaszfenyszaru.hu e-mail címre lehet.

Kérdés esetén ugyanezen elérhetőségeken szívesen segítünk.

Az általunk javasolt növények képeit az alábbi linkre kattintva tekintheti meg: 20140406_fasitas.pdf

Urbán Csaba
Jászfényszarui Közös Önkormányzati Hivatal
környezetvédelmi referens, projektmenedzser

Forrás: jaszfenyszaru.hu