Három arany ( III. verseny- 3 a magyar igazság) ,- egy ezüst és egy bronzéremmel zárult le a hazaiak versenye  a városunkban megrendezett sakkversenyen, november 24 – én.

60 fővel került megrendezésre a megmérettetés 4 korcsoportban, lányok és fiúk külön díjazásában, melynek idén is a Nagyiskola adott otthont. Lázasan kezdtük a készülődést, hogy minél szebb környezetben fogadhassuk vendégeinket. Szabó Zsóka ötletei, témához illő díszítései meg is hozták a várt sikert.

A versenyzőket emléklapok, ,,túlélő csomagok,, , a díjazottakat ( 1.-6. helyezett) oklevelek és értékes ajándékok várták. Berze Éva és Berze Lászlóné ( könyvtáros Éva néni) tervezte meg és nyomtatta ki a gyönyörű emléklapokat és okleveleket.

A megnyitó előtt népi táncosaink (akik közül Lehel és Lilla sakkozóink is egyben) mutatták be színvonalas műsorukat Fazekasné Havrán Bettina és Péter Szilárd vezetésével.

A versenyt megnyitotta Győriné Dr. Czeglédi Márta Polgármester Asszony, aki a verseny fővédnöke, Szakali János- iskolánk Igazgatója és Lovászné Török Magdolna- Igazgatóhelyettes asszony, aki a verseny végén átadta a díjakat és lezárta a versenyt.

A szabályokat a főbíró, Egyed Zsolt mondta el, majd elkezdődött a 7 fordulós verseny, ahol Gáspár Imre tanítványai minden korcsoportban képviseltették Jászfényszarut. Nehéz verseny várt már előre is láthatóan a gyerekeinkre, hiszen minden felől jobbnál-jobb sakkozók érkeztek.

Az alábbi tanulóink vettek részt e megmérettetésen: (dicséret minden résztvevőnek!)

  1. kcs.: Nyers Lili (1.a), Tóth Anna (2.b), Füle Viktória (2.a), Kotán Eszter (2.b), Balázs Léna (2.b), Görbe Mónika (1.b), Novodomszky Tibor (2.a), Polatschek Péter (2.a), Baráth Koppány (2.c)
  2. kcs.: Kovács Lilla (4.c), Nyers Dániel (4.a), Balázs Lehel (4.c)
  3. kcs.: Berényi Levente (6.a), Szücs Levente (6.c)
  4. kcs.: Czakó Patrik ( Bajza József Gimnázium-9.évfolyam)-még ebben a tanévben képviselheti iskolánkat versenyeken.

Az érmeket a ,,Sakkozó Ifjúságért Alapítvány,,-nak köszönhetjük, a szép díjakat : Általános Iskola, Jászfényszaru Város Önkormányzata, iskolánk Diákönkormányzata, Jászfényszaru VSE, Penczner Pál Alapítvány,Silver Butik, Kleopátra Gyógyszertár, Réz Ferencné-Virágbolt, Szilveszter Julianna- Állateledel Szaküzletnek.

Az alábbi tanulók lettek díjazottak:

  1. kcs.-leány: 1.hely: Nyers Lili, 2.hely: Tóth Anna, 3.hely: Füle Viktória, 4.hely.Kotán Eszter, 5.hely: Balázs Léna, 6. hely: Görbe Mónika
  2. kcs.-leány: 1.hely: Kovács Lilla, fiú: Nyers Dániel 4.hely
  3. kcs.-fiú: 4.hely: Berényi Levente
  4. kcs.-fiú: 1.hely: Czakó Patrik

Versenyünkön ajándékot kapott a legfiatalabb fiú és leányversenyző is, mindkettő fényszarui lett: Baráth Koppány, Görbe Mónika személyében.

Már hagyomány, hogy a nem díjazott hazai legjobbjaink se térjenek haza  üres kézzel, így őket is megleptük ajándékkal.

Ez a verseny sem jöhetett volna létre a sakkozó gyerekeink lelkes, segítőkész szülei nélkül: a tornaterem berendezése, díszítése, a büfé üzemeltetése, szervezési feladatokban való segítség.

Köszönet mindazoknak, akik bármilyen módon segítséget nyújtottak, akik részvételével emlékezetes versenyt szerveztünk már harmadszor is.

Jövőre veletek ugyanitt SAKKRA FEL!

Kép és szöveg : Fáczán Izabella