Isten éltesse János bácsi!

A mai napon 91.születésnapját ünneplő, Pusztamonostoron élő Vas János bácsit szinte minden gépész ismeri az országban, aki régi traktorokkal foglalkozik. Azok is találkozhattak vele, akik ellátogattak a pusztamonostori Traktorfesztiválra. A kis kék 3011-es zetorral ugyanis János bácsi, a gépészek legidősebbike pöfögött. Az a János bácsi, aki a Mezőkövesden 2010. szeptemberében megrendezett országos gépésztalálkozón korelnökként elismerő oklevelet vehetett át.

János bácsi 1922. augusztus 23-án született Jászberényben. Kiskorától dolgozott, ökröt vezetett, markot szedett, 14 évesen már édesapja mellett kaszás arató volt. Megjárta a második világháborút,  hadifogságot, ahonnét gyalog indult haza, Magyarországra.Volt juhász, dolgozott haszonbérlőként,a Felsőjászsági Állami Gazdaság brigádvezetőjeként.Munkáját mindig becsülettel, lelkiismeretesen végezte.
Gépszeretete már a katonaságnál kezdődött, és azóta is megmaradt. Először saját készítésű traktorral művelte a földet, majd a kis Zetorral.
Munka és föld szeretete példaértékű, életét szinte a mezőgazdaságban élte le. Ha valaki, akkor Ő nagyon sok tapasztalattal rendelkezik.

Kívánunk János bácsinak nagyon jó egészséget, és kívánjuk, hogy egy év múlva újra itt a jászságonline weboldalán köszönthessük!

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés