Jászárokszálláson is megnyílt az új típusú Kormányablak

Március 27-én újabb új típusú Kormányablak nyílt meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Jászárokszálláson Balatoni Monika a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg a megye harmadik új típusú Kormányablakát. Az ünnepségen köszöntőt mondott még Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Pócs János országgyűlési képviselő és Gergely Zoltán a település polgármestere.

Az ünnepségen Balatoni Monika államtitkár arról beszélt, hogy ez a mostani pillanat egy hosszú útnak, folyamatnak a zárása. Reményei szerint egy jobb korszak köszönt be ezután, amelyben a közigazgatást már nem a bürokrácia és az akták jellemzik, hanem az ember szolgálata. Mától az ügyfélé és az ügyét intéző állampolgáré a főszerep, a kettőjük között kialakult kapcsolat határozza meg, hogy az állam valóban gondoskodó-e, érzékeny-e polgárai problémáira.

Ezt az új korszakot nemcsak a digitális kultúraváltás jellemzi, hanem az emberközpontú gondolkodás is. Ez egy változó rendszer, amely a bizalomra épül, és amely stabilitást jelent. Ebben a folyamatban benne van a fejlődés lehetősége is. Az egyszerűsített közigazgatás előrelépés és egy minőségi változás az emberek életében. A 2010-ben kitűzött cél megvalósult- mondta Balatoni Monika Jászárokszálláson.

Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott kiemelte, több mint három éve indult el az a folyamat, amely gyökeresen változtatja meg a múlt beidegződéseit, melynek két nélkülözhetetlen eleme van. Egyrészt a korszerű, európai színvonalú technika, másrészt pedig a jól képzett, naprakész tudású, udvarias és a különböző szituációkat professzionálisan kezelő ügyintéző.

A régi gyakorlatban az ügyfelekhez való hozzáállás változó színvonalú volt, mind felkészültségben, mind pedig stílusban. Az elvárások ma már mások, de a beidegződéseket nem lehet egy pillanat alatt átalakítani. Ehhez a változáshoz is idő kell. Optimizmusra ad okot, hogy a közigazgatásban dolgozók túlnyomó többsége jól szeretné végezni munkáját és ezért tenni is akar.

Pócs János országgyűlési képviselő üdvözölte azt a változást, amely a közigazgatásban lezajlott. Polgármesterként is úgy látta, a közigazgatás reformra szorult. Az állampolgárok ne félelmet érezzenek, amikor belépnek a hivatalba, hanem segítőkészséget, empátiát. Ezt a beidegződést nagy részben sikerült megváltoztatni.

Gergely Zoltán a település polgármestere fontos pillanatnak tartja a város életében ezt a mai ünnepséget, mivel az elmúlt 15 év munkáját koronázza meg a Kormányablak megnyitása. Az elmúlt időszakban is hasonló gondolkodás mentén igyekezett a testület irányítani a település életét. A hivatali ügyintézésben mindig az embert, az itt élőket és a vállalkozásokat tekintették a legfontosabbnak. Ennek a szemléletnek is az eredménye, hogy Jászárokszállás a megye gazdaságának az egyik legfejlettebb települése.

A Jászberényi Járási Hivatal Jászárokszállási Kormányablakában hétköznaponként 8 órától 20 óráig várják az ügyfeleket. Az új integrált ügyfélszolgálatban 3 munkaállomás található, egy helyen kormányablak, kettőben pedig okmányirodai ügyek intézhetők.

(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés