Több mint ötven település csatlakozott az Élelmiszerlavina programhoz, amelyet az idén hatodik alkalommal indítottak el – jelentették be a hátrányos helyzetű településeken élőknek munkát, a megtermelt élelmiszerekből a rászorulókat adománnyal segítő országos akciót hivatalosan elindító sajtótájékoztatón szerdán a Somogy megyei Felsőmocsoládon az akció szervezői és segítői.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta: tavaly 37, idén már minden eddiginél több, 53 önkormányzat, illetve civil szervezet pályázott 16 megyéből a programra azzal, hogy 110 hektárnyi megművelhető földterületet biztosított, vállalva, hogy a parlagon lévő területen a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű zöldség vetőmagot a programban résztvevő közmunkások szakember irányításával elvetik, a területet és a növényeket a betakarításig gondozzák, a termésből pedig a munkába bevont résztvevők és rászoruló családok élelmiszercsomagokat kapnak.

A program keretében tavaly több mint 13 ezer embernek segített az Élelmiszerlavina, csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek több mint ezer ember bevonásával – közölte Czigány Tibor, a vetőmagvakat és növényvédő szereket forgalmazó Syngenta ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a program elindulása óta több mint 100 ezer hátrányos helyzetben lévő ember kapott élelmiszercsomagot.

Mocsai Tamás (független), a hátrányos helyzetű Felsőmocsolád polgármestere – volt válogatott kézilabdázó – ismertetése szerint a 435 lakosú településen élők mintegy fele munkanélküli.

Egy részük életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt nem képes dolgozni, ezért minden segítő kéznyújtásra szükség van, hogy életképes legyen a település – hangsúlyozta a programhoz idén először csatlakozó falu polgármestere.

A somogyi faluban az Élelmiszerlavina program keretében három területen kezdték el a tavaszi munkákat. Mintegy harmincan dolgoznak a földeken, és a termésből a tervek szerint hozzávetőleg száz rászoruló kaphat majd hagymát, zöldborsót, krumplit, zöldbabot, paradicsomot és sárgarépát.

MTI