Több mint kétezer pályamű érkezett a Magyar Közút “Álomút” című rajzpályázatára – közel 200 rajzot díjazott a zsűri, köztük Györfi Péter jászkiséri 7. osztályos tanuló alkotását.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2015 októberében hirdette meg „Álomút” címmel harmadik országos gyermekrajzpályázatát, amelyre több mint kétezer pályamű érkezett. A hét tagú zsűri végül összesen 195 rajzot díjazott, a kategória győztesek fődíjként egy-egy csoportos kirándulást nyertek a társaság Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményébe, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába.

A rajzpályázat zsűrizése nehéz feladat volt, mivel rengeteg színvonalas alkotás érkezett nagyon sokféle stílusban. Rengeteg pályamű a korosztályi sajátosságokon túl egy új látásmódot, megközelítést is magában hordozott. A zsűri törekedett arra, hogy olyan alkotások kerüljenek díjazásra, amelyek ténylegesen a közúttal, útépítéssel, az út és környezet kapcsolatával foglalkoznak, illetve a jövő útját mutatják be. A zsűri nemcsak a rajzolási technikát értékelte, hanem az egyediséget és az önálló véleményalkotást is. A zsűri értékelte a pályamunkákat beküldők felkészülését segítő pedagógusokat is, akik láthatóan nagyon alapos és odaadó munkát végeztek, hogy tanítványaiknak bemutatkozási lehetőséget teremtsenek.

Az ünnepélyes díjátadó ünnepségre 2016. február 16-án került sor a Magyar Közút budapesti székházában. A díjátadóra a kategória-győztesek és a közönségszavazás győztese kaptak meghívást.

A díjazottak közül 130 gyermek nyereménye egy-egy 5000 Ft értékű vásárlási utalvány, 65-en pedig tárgyjutalomban részesülnek, amit postai úton juttat el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a részükre.

Minden osztálykirándulással díjazott alkotás egy évig látható lesz a nyertes gyermek iskolájához legközelebb eső közúti mérnökség útellenőr autóján is.

A pályázóknak és felkészítő pedagógusaiknak ezúton köszönjük munkájukat, a díjazottaknak pedig gratulálunk nyereményükhöz.

Forrás: kozut.hu