Jövőre a Jászság Népi Együttes képviseli Magyarországot a Folkloriadán

A jászberényi Jászság Népi Együttes képviseli Magyarországot jövő augusztusban a népművészet olimpiájaként is emlegetett kéthetes Folkloriada fesztiválon Mexikóban – közölte az együttes művészeti vezetője hétfőn az MTI-vel.

Szűcs Gábor elmondta, hogy az együttes a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének javaslata alapján kapott meghívást a programsorozatra, amelyen csaknem száz ország képviselteti magát egy-egy csoporttal. A Jászság Népi Együttesből utazó harminc táncos több alkalommal is fellép majd a programsorozat idején.

Hozzátette: az együttes a világ számos országának fesztiváljain – többek között Kanadában, Lengyelországban, Franciaországban, Oroszországban, Németországban, Angliában és Spanyolországban – mutatta be eddig a magyar néptánckultúrát, de Dél-Amerikában még nem léptek fel.

Szigetvári József, a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének alelnöke elmondta: a Folkloriada célja, hogy egyetlen országba gyűjtse a világ különböző pontjairól mindazokat, akik saját tradíciójuk, néptáncaik és népzenéjük megőrzésén fáradoznak. A mexikói fesztiválon való részvétel mintegy 15 millió forintjába kerül az együttesnek, az összeget csak összefogással, támogatással lehet előteremteni, bíznak az állami támogatásban is – jegyezte meg.

Szigetvári József kitért arra, hogy az első Folkloriadán, 1996-ban Hollandiában a Bihari János Táncegyüttes, a másodikon 2000-ben Japánban a Forrás Néptáncegyüttes képviselte a magyarokat. Négy évvel később, 2004-ben Magyarország, 2012-ben Dél-Korea nyerte el a rendezés jogát, utóbbin a Hungarica Táncegyüttes vett részt hazánkból.

A fesztivált az UNESCO szakmai konzultatív szervezete, a CIOFF (International Council of Organizations of Folklore Festivals and Folkart) szervezi.

A Prima Primissima közönségdíjas Jászság Népi Együttes 1971-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar paraszti tánc és zenei folklór még élő hagyományait felkutassa, ápolja és feldolgozza. Az első nagy sikert 1977-ben érte el az együttes, miután megnyerte az országos televíziós Ki mit tud? vetélkedőt. Megalakulása óta sok rangos fesztiválon szerepelt, és ezekről szinte minden évben értékes díjakkal tért haza. Az együttes szervezi 1981 óta a Nemzetközi Táncház és Zenésztábort, és főrendezője 1991 óta a Csángó Fesztiválnak.

MTI