Kétnapos teremtornával zárták az évet Jászapátin!

Tizedik alkalommal került megrendezésre a Téba Kupa a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium sportcsarnokában.

Veleczki János és Urbán Ferenc szervezők szerint a torna színvonala évről-évre javul, valamint a négy éve megváltoztatott lebonyolítási rend is hozzájárult ahhoz, hogy a torna megrendezéséhez szükséges 16 csapat jelentkezése már december elején rendelkezésükre állt.
Az idei évben a helyi csapatokon túl Jászszentandrásról, Jászkisérről, Jászberényből, Jászjákóhalmáról, valamint Jászfényszaruról is érkeztek a csapatok, de egyes csapatokat bőven a megyén túlról is erősítették labdarúgók.

Szőllősi Zoltán az esemény névadó szponzora elmondta, hogy a torna a sporton és egészségőrzésen túl fontos küldetést is teljesít, miszerint az ünnepi időszakban összehozza a sportbarátokat, lehetőséget teremt számukra a találkozásra.

Az esemény első napján négy csoportban zajlottak a küzdelmek. A csoportok 3. és 4. helyezettjei a második nap délelőttjén a Széchenyi Kupáért, míg a csoportok első két helyezést elérő csapatai a délután megrendezett Téba Kupán folytatták a versengést.

A labdarúgóknak aktív időszak a két ünnep közötti periódus, ugyanis ilyenkor több nagyobb tornát is rendeznek a környéken. Egyes játékosok Hatvan és Jászapáti között ingáznak, hogy két tornán párhuzamosan harcoljanak az elsőségért, illetve dolgozzák le a karácsonykor felszedett pluszokat.

A jubileumi rendezvénynek vendégei voltak Bánki József „Dodó” és Lisztes Krisztián a Ferencvárosi TC egykori játékosai, akik köszöntötték a résztvevő csapatokat, valamint átadták a díjakat.
Az idei torna sem hozott meglepetést, az Eurotrans, -a sérült Csőke Bence nélkül is- jó játékkal a Téba Betont legyőzve védte meg a címét. A torna történetében tízből kilenc alkalommal a jászapáti gárda vihette haza a serleget.

Legközelebb februárban rendeznek Jászapátin hasonló eseményt a Korsós Miklós Emléktornát.

Eredmények

Széchenyi Kupa:
1- Stop-Dog
2- Kétté-Tabak Mennyeiek
3- Összetartás

Legjobb kapus: Korsós Konrád (Stop-Dog)

Gólkirály: Tóth Zoltán (Összetartás)

Téba Kupa:
1-Eurotrans
2-Téba Beton
3- Andorra

Legjobb kapus: Tajti József (Eurotrans)

Gólkirály: Járdán Lajos (Téba Beton)

Illés Gergő