Kitüntetettek, díjazottak a Kiséri Napokon

A KISÉRI NAPOK keretén belül került sor az idén is a Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete által alapított díjak átadására.
Június 8-án, az esti program Hajdú László polgármester ünnepi köszöntőjével kezdődött, ahol a Képviselő-testület által alapított díjak mellett egyéb elismerések átadására is sor került.

Hajdú László gratulált a Jászkiséri Tűzoltóknak, akik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 2013. május 14-én rendezett szakmai vetélkedőn kimagasló eredményt értek el. Az első helyezés mellé megkapták az első ízben különdíjként felajánlott Bendő Mihály kupát, és egyúttal jogot szereztek arra, hogy az országrészi döntőn képviseljék Jász-Nagykun-Szolnok megyét.
Ezen a versenyen, Zsámbékon, 2013. május 30-án megnyerték a csapatversenyt, és egyéniben is dobogós eredményeket értek el.

Az elismerések között a véradókat is köszöntötték, akik részére emléklapot és egy szál virágot nyújtott át a polgármester. Ők azok akik „vérüket áldozzák” azért, hogy segíthessenek másokon.

Mudri Krisztina, aki 10 alkalommal adott vért,
Nagypál Zoltán, aki 25 szörös véradó,
Bukovinszki Zoltán és Kálmán Miklós 30 szoros véradók,
Kökény Ferenc és Pakai László 40 szeres véradók,
Tajti Lászlóné 50 szeres véradó,
Ádám Ferenc 60 szoros véradó,
Simonyi Tibor 70 szeres véradó,
Morcsányi László 75 szörös véradó, és
Túri Sándor és Menyhárt Ferencné 80 szoros véradók.

Őszinte elismeréssel, tiszta szívből gratulált Baloghné Dr. Baka Ibolyának és Rácz Jánosné Erzsikének teljesítményéhez, akik példát mutattak nem mindennapi cselekedetükkel.
A csíksomlyói pünkösdi búcsúra a határtól 14 nap alatt 450 kilométert tettek meg gyalogosan és érték el a búcsú helyszínét.

Ez után kerültek átadásra az önkormányzati kitüntetések, elismerések.

2012. Év Szociális Díja
Az elismerés Menyhárt Ferencné Esztikének került átadásra, akit mindenki ismer a településen. Munkáját lelkiismeretesen, precízen végzi, a betegekhez kötődő szeretete, tisztelete, empátiája példamutató. Munkája mellett jelentős szerepet vállal a Helyi Vöröskereszt munkájában, 1977 évtől kezdődően végzi a véradás helyi szintű lebonyolítását, melynek elismeréseként 2010 évben Habsburg Györgytől vehette át a véradás-szervezés ezüst plakettjét. (Maga is 80 szoros véradó!) Három választási cikluson keresztül segítette a helyi képviselő-testület munkáját mint képviselő, valamint a Szociális Bizottságban is dolgozott.

2012. Év Kultúra Díja
A díj rendhagyó módon, ez alkalommal két személy részére került átadásra. E házaspár munkája, kitartása, a néptánc iránti szeretete példaértékű. A Díj tulajdonosai Lukácsi György és felesége, Lukácsiné Gubicz Beáta.
Lukácsi György és felesége 1996 évben hozták létre a Pendzsom Néptánc Egyesületet.
Lukácsiné Gubicz Beáta, okleveles tánc- és dráma szakos tanár, táncosa- és vezetője a Pendzsom Együttesnek, valamint a Vigano Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatójaként tanítja a jászkiséri gyerekeket a néptáncra. Jelenleg a Sajtkukacok, a Hajnaltűz és a Boróka csoportok vezetői, koreográfusi feladatait látja el. 2012 évben megalapította a Ritmusirtók senior csoportot, ahol volt tanítványaival, vagy azok szüleivel táncol együtt.
Férje, Lukácsi György már 10 éves korában megismerkedett a néptánc szépségeivel, amikor a Jászság Népi Együttes Bercsényi utánpótlás csoportjában elkezdett táncolni. Tanítója volt az elismert Koczka Erzsébet, valamint a fiatalon elhunyt Szűcs Béla.
14 éves korától a Jászság Népi Együttes tagja lett, mely együttes elnyerte az Örökös Kiváló Együttes címet.
1989-ben Jászkisérre költözött, majd rá két évre, 1991-ben, megalapította a Jászkiséri Gyermek Néptánccsoportot, 1996-ban a Pendzsom Néptánc Egyesületet, ahol az elnöki teendőket azóta is ellátja. Az Egyesület aktív tagságát jelenleg 3 gyermek, 1 felnőtt és 1 senior csoport alkotja. 2009 évtől az Országos Néptánc Baráti Kör alelnöki tisztségét tölti be. 1993 évtől évente megrendezésre kerülő, akkor még a Jászkiséri Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztivál nevet viselő, jelenleg a Pendzsom Folk Fesztivál főszervezője.
E rendezvénynek köszönhetően számos belföldi és külföldi vendég, táncos ismerkedhetett meg a Jászsággal, Jászkisérrel, s a helybeliek vendégszeretetével, így például a Vajdaságból, Erdélyből és Gyimesből. Lukácsi György 1999 évben a Déryné Díjban, 2001 évben a Magyar Kultúra Lovagja címben részesült. Lukácsiné Gubicz Beáta és Lukácsi György tevékenységének, a népi hagyományápolás, a néptánc iránti szeretete és kitartó munkájuknak köszönhetően, 2012. évben huszadik alkalommal rendezhették meg a Pendzsom Folk Fesztivált, valamint ugyanebben az évben elnyerték a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Príma Díjat!

2012. Év Sportolója Díj
A díjat Somodi Vince fiatalember kapta, aki egy nem hétköznapi sportágban, az erőemelésben ért el kimagasló eredményeket.
2010-ben ismerkedett meg az erőemelés szépségével, olyannyira, hogy két hónap eltelte után már speciális erőemelő edzéseket vett.
2011 évtől a Familya SC erőemelő sportegyesület tagja lett, mely tagság biztosította részére azt a lehetőséget, hogy részt vehessen a magyar Erőemelő Szövetség versenyein. Élete első országos versenyén, 2011 évben, a MERSZ által megrendezett, IPF XXII. Női, Férfi Ifjúsági, Junior, Masters és Felnőtt Erőemelő Magyar Országos Bajnokságon, 59 kg súlycsoportban három kategóriában nyerte el az aranyérmet, valamint guggolásban és felhúzásban új országos rekordot állított fel.
2012-ben a WPC Női-Férfi Erőemelő Nemzetközi verseny magyar bajnokságán ifjúsági 60 kg súlycsoportban, valamint ifjúsági abszolút kategóriában szintén aranyérmet szerzett. Kiemelkedő eredményei, valamint támogatói segítséggel kijutott a 2012. június 6-9-én, Ausztriában megrendezésre kerülő WUAP Európa-bajnokságra, ahol ifjúsági korcsoportban aranyérmet hozott haza, Somodi Vince Európa-bajnok lett, valamint mindhárom fogásnemben és összetettben új világcsúcsot állított fel.
Somodi Vince jelenleg – az érettségi és a felvételi tanulmányok mellett – a Magyarországon megrendezésre kerülő GPC által szervezett Világbajnokságra készül.

2012. Év Nevelője Díj
Ez az elismerést idén Gócza Lászlóné, Katika kaptaa, aki a helyi Csete Balázs Általános Iskola ének-zene – matematika szakos pedagógusa, egyben a Jászkiséri Pedagógus Női Kar vezetője.
Gócza Lászlóné 1979 évtől él Jászkiséren, ez évtől dolgozik a Csete Balázs Általános Iskolában. A pályáját kezdő tanárnő akkor még ének-zenét tanított a lelkes diákok részére, majd később a matematika tantárgyat is. Az azóta eltelt több évtizedes munkája alatt növendékeiből lett matematika tanár, orvos, informatikus, de többen választották hivatásául az óvónői, illetve tanítói pályát, vagy lett zenetanár, magánénekes is. Nem véletlenül, hiszen Katika a zene iránti szeretetének átadásában, a zene, az ének oktatásában példaértékű munkát végez.Vezetője az iskolai gyermek énekkórusnak, ahol a kórusok megmérettetése, az Éneklő Ifjúság Versenyén, az eltelt 39 tanévben bronz, ezüst indítás után az arany minősítést mindig megnyerik. Ezen túlmenően több alkalommal Különdíjat, Nívódíjat, valamint 6 alkalommal az Év Kórusa címet is sikerült színvonalas előadásukkal elnyerni.
15 éve alakult meg a Jászkisér Pedagógus Női Kar, melyet azóta is nagy odaadással vezet. Számtalan jászkiséri fellépés van már mögöttük, templomi hangversenyek, karácsonyi koncertek, de az ország különböző városaiban, valamint a határon túl, külföldön is több alkalommal részt vettek hangversenyeken. Munkájuk méltó elismerése a 2009 évben adományozott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díj, valamint 2010 évben a Jászkisér Városért Díj.

Jászkisér Városért Díj
A Jászkisér Városért Díjat az idei évben a „Kis-Ér Kertbarát Kör kapta.
A Kis-Ér Kertbarát Kör 1984-ban alakult Jászkiséren. 1985 évben került első ízben megrendezésre a termékbemutató, mely azóta is minden évben megtartásra kerül és ahol szemet gyönyörködtető gyümölcsöket, zöldségeket lehet megtekinteni az érdeklődőknek. Neves termékkiállításaikkal eljutottak Szolnokra, Mezőtúrra és 1996 évben a Gödöllőn megrendezésre kerülő OMÉK kiállításra is.
1988 évtől házi- és megyei borversenyeket szerveztek, illetve vettek részt azokon.
A 29 év alatt 22 kertbarát körrel szőtték szorosabbra a szakmai és baráti kapcsolatot, mely kölcsönös látogatásban nyilvánul meg. Az Egyesület 1999 évtől tagja a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének, ahol egyéni és közösségi dicsérő oklevelekkel ismerték el az Egyesület munkáját.
Az Egyesület tagjai aktívan részt vesznek önkéntes munkavégzésükkel a település életében, a város közterületeinek szépítésében, legyen az virágültetés, sövénynyírás, vagy kertészeti szaktanácsadás. A hosszú évek alatt kialakított szakmai, baráti kapcsolatok ápolása országszerte Jászkisér város jó hírnevét öregbítik. A Kis-Ér Kertbarát Kör tevékenysége, közösségépítő és közösségmegtartó ereje példaértékű mindannyiunk számára.

Jászkisér Város Díszpolgára
Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Díszpolgári kitüntetést olyan, a helyi közösség érdekében kiemelkedő érdemeket szerzett személy részére adományozza, aki munkájával, életművével mind települési, mind országos és nemzetközi viszonylatban is olyan elismerést szerzett, mely hozzájárul Jászkisér város jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt köztiszteletben áll.
2013. évben Dr. Nemes András részére került átadásra a kitüntetés, akit méltán nevezhetünk Jászkisér Város Díszpolgárának.
Dr. Nemes András a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház főorvosa, csecsemő- és gyermekneurológiából szerzett szakorvosi képesítést. Édesapja a jászkiséri születésű Nemes Gerzson vízépítő mérnök volt. Munkája és tudományos kutatásai mellett, kiemelt figyelmet fordít a Jászság, ezen belül Jászkisér történelmének megismertetésére, teszi ezt főként a Jászkisériek Baráti Egyesületében végzett elnöki munkájával, valamint a települési rendezvényeken tartott ünnepi beszédeiben. Jász voltát, jászkiséri származását mindenkor büszkén vállalja, a Jász Világtalálkozókon Jászkisér küldöttségével vesz részt. Számos tudományos publikációi, könyvei jelentek meg, többek között a „Jász vagyok Szolnokon”, valamint „A Kiséri harangszót Szolnokon is hallom” c. könyvek.

Dr. Nemes András munkáját mi sem fejezi ki jobban, mint az alábbi elismerések:

Vidra József Díj – 1995.
Kálmándi Mihály Díj – 1999.
Országos Cigány Kisebbség Díj – 2000
Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díj – 2002.
Laki Kálmán Díj – 2005. Megyei Príma Díj – 2009.
Jász-Nagykun-Szolnok Megye Tudományáért Díj – 2011.

Gratulálunk a díjazottaknak, további munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Fotó: Varga Fotó

Balról jobbra:
Hajdú László polgármester, Szabó Szidónia Jegyző, Dr.Nemes András, Ládi András (KIS-ÉR Kertbarátkör), Lukácsi György, Lukácsiné Gubicz Beáta, Somodi Vince, Gócza Lászlóné, Menyhárt Ferencné

Forrás: jaszkiser.hu

 

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés