A Pusztamonostoriak Baráti Köre immár harmadik alkalommal szervezte meg a Toepler István Fogathajtó Emlékversenyt.A rendezvényt Bolla János regnáló Jászkapitány, a lovas hagyományok nagy tisztelője nyitotta meg, aki köszöntőjében méltatta a Toepler hagyományok ápolását. A köszöntő után a fogatosok a Jász Lovasbandérium felvezetésével végig vonultak a településen, és a temetőben koszorút helyeztek el néhai Toepler István sírjánál.

A verseny ezt követően vette kezdetét lovak egyesfogat, lovak kettesfogat és póni kettes fogat kategóriákban. Az esemény színvonalát növelte a Jász Lovasbandérium bemutatója, valamint Varga János érmekiállítása, és Mezei Károly festménykiállítása.
Az érdeklődők a Pusztai Íjászok népi játékaival is megismerkedhettek a rendezvényen.

A nap zárásaként az ünnepélyes díjkiosztón került átadásra az immár hagyománnyá vált “Virágos Monostorért” díj is.

Az eseményről készült fotóinkat megtekinthetik Facebook-os oldalunkon.