Magyar Becsület Rendet kapott Lubics Szilvia ultrafutó

A Magyar Becsület Rend kitüntetésben részesült Lubics Szilvia háromszoros Sparthatlon- és kétszeres Ultrabalaton-győztes hosszútávfutó és ultramaratonista. A 41 éves sportoló csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnöktől vette át az elismerést – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

Ismertetése szerint a sportolót “egyedülálló kitartást és lelkierőt igénylő, Magyarország és a világ hosszútávfutó sportjában egyaránt rendkívüli teljesítménye, valamint a családi élet, a hivatás és a sportoló helytállás egységén alapuló különleges életpéldája elismeréseként” terjesztették fel a díjra.

Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán azt írta, hogy “a közvélemény nemcsak a már-már transzcendens versenyteljesítményei okán kapta fel a fejét a Lubics Szilviáról szóló hírekre, hanem azért is, mert itt különlegesen ritka összhangját láthatja a sport, a család, a szakma hármasának. Nem áldozta föl a családi életet és a szakmai előrehaladást a sportkarrierért, és nem adta fel a sportolást a szakmai sikerekért vagy a családi boldogságért. Megvalósította mind a hármat, s ezzel bebizonyította, hogy a hatalmas távolságokat az életben is le lehet győzni”.

Lubics Szilvia 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben nyert a legendás Spartahtlonon – az Athén és Spárta közötti, 246 kilométeres futóversenyen, valamint 2011-ben és 2012-ben az Ultrabalatonon, a Balaton körüli, valamivel több mint 200 kilométeres versenyen. Ötszörös magyar bajnok. Háromgyermekes édesanya, fogorvos. Futó eredményei mellett rendszeresen tart motivációs előadásokat, és a jótékonysági rendezvények állandó vendége.

A Magyar Becsület Rendet Magyarország és a nemzet érdekében tanúsított kiemelkedő szolgálat vagy hősiesség elismerésére adományozhatja a köztársasági elnök. Az elismerést először 2012. október 23-án kapta meg, Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője. (MTI)

Milyen érzés ez egy szülőnek?

– Ezt nem tudom elmondani. Ha elolvassa a lányom köszönő szavait abban minden benne van. Egy szülőnek nincs annál jobb érzés, mint látni gyermeke sikereit – válaszolta Lubics Szilvia (Vágó Szilvia) édesapja.

“Tisztelt Miniszterelnök Úr!Tisztelt Főtanácsadó Úr! Tisztelt meghívott vendégek, családom!

Nagy meghatottsággal, és rendkívül büszkén állok itt az Ország Házának eme gyönyörű termében, ahol az imént vehettem át a Magyar Becsület Rendet, ezt a csodálatos kitüntetést, ráadásul megalapítása óta másodikként, az általam nagyra becsült dr. Tamás Aladárné Szűcs Ilona után.
Nehéz szavakba öntenem az érzéseimet, de az biztos, hogy könnyebb lenne bármikor lefutnom egy maratont, mint most beszélnem.

Tulajdonképpen még ebben a pillanatban is hihetetlen számomra, hogy ezt a kitüntetést megkaptam, hisz soha nem gondoltam úgy, hogy olyan különleges, és mások számára is ennyire értékes az, amit képviselek.
Úgy érzem, nem vagyok más, mint valaki, aki – az életben éppúgy, mint egy 246 kilométeres Spartathlonon – hisz az álmaiban, hisz az álmai elérése céljából elvégzett munkában, hisz magában, hisz a család erejében; mint egy lány, aki nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen. Akinek nagyon fontos a hazája, amelyet egy-egy versenyen képvisel, akinek hihetetlen erőt ad a tudat a görög éjszakában (mondjuk úgy 160 kilométerrel a lábában, de még 80 kilométerrel a cél előtt), hogy ha elsőként ér Spártába, akkor el fogják játszani miatta magyar himnuszt, ami minden magyarnak egyformán fog szólni.

Nagyon szépen köszönöm ezt a kitüntetést! Úgy érzem, hogy bár személy szerint ezt a Becsület Rendet most én vehettem át, de mindazok is magukénak érezhetik, akiknek hozzám hasonlóan fontos a család, a munka, és az elhivatottság valami iránt, de velem ellentétben nem kerülnek soha a figyelem központjába.
Így ajánlom ezt a kitüntetést minden édesanyának és édesapának, aki szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel neveli gyermekét.
Ajánlom ezt a kitüntetést mindazoknak, akik becsületesen, odaadóan, tudásuk legjavát nyújtva végzik a munkájukat a mindennapokban.
És ajánlom azt a kitüntetést minden futó, ultrafutó, sportoló társamnak, akik képesek erejüket megfeszítve, nap nap után, megalkuvás nélkül tenni azért, hogy megvalósítsák álmaikat, legyen az bármilyen nagyságrendű is.

Végül szeretném megköszönni néhány embernek, hogy most itt lehetek, akik nélkül nem lennék az, akivé lettem.
Köszönöm nagymamámnak, aki már hosszú évek óta nincs velünk, de érzem, hogy figyel rám. Aki bár az anyagi javakat tekintve szegénységben élt, de kis házikója körül naponta felseperte az utcát, és egy-egy hosszú dolgos nap után esténként mesélni is volt ereje, akitől megtanultam a szeretet erejét.
Köszönöm szüleimnek, akik megteremtették életem alapjait, akikre mindig támaszkodhattam, akiktől megtanultam többek között a munka becsületét.
Köszönöm egykori tanáromnak, aki azt mondta, hogy ez a lány egyszer még falakat fog lerombolni az erejével, akitől megtanultam, hogy az embernek hinnie kell magában.
Köszönöm férjemnek, aki közös életünk során mindig mellettem állt, legyen szó gyermekeink neveléséről, vagy álmaim megvalósításától; gyermekeimnek, hogy megtanítottak az igazi felelősségvállalásra.
Köszönöm férjem szüleinek, hogy ilyen embert neveltek nekem.
Köszönöm testvéremnek, akivel életem egyik legkülönlegesebb napját töltöttem el tavaly, amikor együtt voltunk válogatottak a 24 órás világbajnokságon.
Köszönöm edzőmnek, támogatóimnak a segítséget.

Azt gondolom, az hogy ezt a kitüntetést megkaptam egyfajta üzenet: merjünk nagyot álmodni, és merjünk az álmainkért tenni! Ne higgyünk a mindenben kételkedő örökös hangoskodóknak, hanem csendben, megalkuvás nélkül dolgozzunk céljainkért, legyen bármi is az, haladjunk bátran azon az úton, amit kijelöltünk magunknak, és akkor biztosan célba érünk.
Köszönöm!”

Korábbi interjúnk Lubics Szilviával