Ma délután mosolygós és boldog volt mindenki a Megyeháza Külső Szolnok-termében, hiszen most került sor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kiírt “Karácsonyi fények” fotó- és rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére.

Boldog volt a zsűri, mert a pályázat iránt nagyfokú érdeklődés mutatkozott, melyet misem bizonyít jobban, minthogy a megye 24 településéről fénykép kategóriában 53 pályázótól összesen 90 darab fotó, a rajzpályázatra pedig 208 darab rajz érkezett be.

És boldogok voltak a díjazottak, hiszen őket érte az a megtiszteltetés, hogy díjazottként részt vehettek az ünnepélyes díjátadáson.

A meghívottakat Kovács Sándor a megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy évről évre nagyobb népszerűségnek örvend a kezdeményezés, valamint köszönetet mondott az alkotások készítői mellett a zsűrinek, valamint a támogatóknak is, – Szféra Tisza Kft, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt és a KÖTIVIÉP „B” Kft. – akik lehetővé tették, hogy ilyen gazdagon jutalmazzák az alkotókat.

Nem volt könnyű dolga a szakemberekből álló bíráló bizottságnak, aki a döntésnél figyelembe vette a kreativitást, ötletességet, a technikai szempontok érvényesülését, az emocionális hatást és az ötletes címválasztást.

A rajzokat Rab Beatrix, Tóth Lajos, Szabó Imrefia Béla zsűrizte, míg a fotókat Mészáros János, fotóművész, Lafferton László, a Jászkun Fotóklub elnöke és Pap Gyula, a Szféra Tisza Kft. ügyvezetője.

Rab Beatrix, a rajzokat értékelő bizottság és Mészáros János, a fotókat értékelő bizottság tagjai nevében  összegezték a beérkezett munkák színvonalát és a döntéshez vezető utat.
A fotók kapcsán Mészáros János elmondta, hogy az a fénykép ért el jobb helyezést, amelyek az értékelési szempontok közül a legtöbbnek megfelelt.
Nagy öröm volt látni, hogy a tavalyinál színvonalasabb alkotásokat kaptunk. Kerestük az egyediséget a rajzokban és kerültük azokat a munkákat, amely készítői  klisékben gondolkodtak – hangzott el Rab Beatrix részéről.

DÍJAZOTTAK

Fénykép kategória:

I. helyezett: Györgyfi Dóra (Pusztamonostor) Kis karácsony, nagy családom c. képéért. Nyereménye: LED/LCD televízió.
II. helyezett: Terjéki Dóra (Tiszajenő) „ Télapu és kis rénszarvasa” c. képéért. Nyereménye: 60.000 Ft összegű   utalvány.
III. helyezett: Zentai Vivien  (Jászberény) „ Jászberényi advent a ködben” c. képéért. Nyereménye: 40.000 Ft összegű utalvány.
IV. helyezett: Palcsó Nikolett (Jászdózsa) „Te vagy nekem az élet, a fény” című képe. Nyereménye: 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány.
V. helyezett: Almási László (Szászberek) „Szászbereki Betlehem c. képéért. Nyereménye: 7.000 Ft értékű könyvutalvány.
Közönségszavazás győztese: Tamás Máté (Szolnok) „ A híd, amire a szolnokiak büszkék lehetnek” c. képe. Nyereménye: 20.000 Ft összegű utalvány.

Rajz kategória:

I. helyezett:  Izsold Viktória (Tószeg). Nyereménye: kártyás okos telefon.
II. helyezett: Kis Henrietta  (Jásztelek). Nyereménye: táblagép
III. helyezett: Csiszér Boróka (Jászberény). Nyereménye: 30.000 Ft értékű rajzeszköz.
IV. helyezett: Kellner Enikő (Jászberény). Nyereménye: 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány.
V. helyezett: Szabó Gertrúd (Szolnok). Nyereménye: 7.000 Ft értékű könyvutalvány.
Közönségszavazás győztese: Pékó Dorina (Kunmadaras). Nyereménye:   20.000 Ft értékű vásárlási utalvány.

Különdíjazottak:
A nagy fokú aktivitása ( 50 darab feletti rajzot küldtek be) miatt a Szandaszőlősi Általános Iskola. Díja: 15.000 Ft értékű rajzeszköz utalvány.
Bujáki Gábor (Szajol). Nyereménye: 5.000 Ft értékű könyvutalvány,
Farkas András (Zagyvarékas) Nyereménye: 5.000 Ft értékű könyvutalvány,
Bella Adrienn (Szolnok) Nyereménye: 5.000 Ft értékű könyvutalvány,
Lengyel Bence (Szolnok). Nyereménye: 5.000 Ft értékű könyvutalvány.

Gratulálunk!