Igazán érdekes és mindenki számára hasznos előadásnak lehettek részesei, akik ellátogattak február 14-én délután a jászfényszarui Városházára, ahol Dr. Fülöp Márta pszichológus beszélt a motiváltság, a teljesítmény, valamint a sikerekkel és a kudarcokkal való megküzdés pszichológiájáról.

A mai társadalmi környezet, amelyben nekünk embereknek jól kell teljesítenünk már egy sokkal kitágultabb világ, sokkal nagyobb versenypályán mozgunk, gyorsabban változnak az elvárások, gyors megújulásra van szükség, a stabil tervezés helyett a gyors alkalmazkodást kell előtérbe helyezni – kezdte előadását a szakember.

Az előadásból kiderült, hogy akár a magánemberek, akár a vállalatok sokkal könnyebben, hatékonyabban tudják kezelni az adott helyzeteket, ha nem fenyegetésként, hanem kihívásként tekintik azokat. Példákkal illusztrálva mutatta be, hogy sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek, ha egy helyzetet kihívásként élünk meg és nem fenyegetésként.

A Princeton Egyetem diákjaival végeztek egy felmérést, mely szerint a diákokat véletlenszerűen két csoportra osztották.Mindkét csoportnak ugyanazon kérdőívet kellett kitöltenie, viszont az adott helyzetet más keretbe foglalták, mondhatnánk máshogyan tálalták, és érdekes módon az eredmények is nagyon eltérőek lettek.

Az egyik csoportnak azt mondták, hogy egy felmérést végeznek. Arra kíváncsiak megérdemlik-e, hogy a Princeton-on tanulnak. A másik csoportnak pedig csak annyit, hogy egy egyszerű kérdőív kitöltésében kérik a segítségüket.
A felméréssel jól bizonyítható, hogy míg az első csoport, aki fenyegetésként kezelte a helyzetet rosszabbul (72%) teljesített, mint a másik csoport (90%), aki kihívásnak tekintette a kérdőívet.

Az első csoportban lévők úgy gondolták nem hibázhatnak, hiszen akkor megkérdőjelezik méltóak-e arra, hogy az egyetem diákjai legyenek, tudatában voltak a helyzet kockázatosságával, szorongtak, ezáltal energiát vesztettek, így a döntéshozatal lelassult, többet hibáztak.
Ezzel szemben a másik csoportban lévők úgy érezték nincs tétje a dolognak, egy sima agytornának fogták fel a kérdéseket, nem érezték szükségét annak, hogy tökéletesen kell teljesíteniük, ezért nem szorongtak, teljesítményük ezáltal nőtt.

Dr. Fülöp Márta rávilágított arra, hogy teljesítményünk valójában attól függ ahogyan egy adott helyzetet kezelünk.Képesnek kell lennünk arra, hogy a keretek megváltoztatásával a fenyegetettség érzését megváltoztassuk, kihívássá formáljuk át.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy a siker egyik kulcsa lehet, ha a hibák elkerülése helyett a nyerésre összpontosítva közelítünk a problémákhoz.

Az előadás második részében megtudhattuk, hogy mi a különbség a győzelem és a vesztés elkerülése között. Van aki azért tevékenykedik, hogy győzzön: a kihívásra kétszeres erőfeszítéssel válaszol, befektet és támadásba lendül, és van aki azért, hogy a veszteséget a minimálisra csökkentse: a túlélésért küzd, igyekszik elkerülni a hibákat, ez azonban még több hibához vezethet.

Arról is hallhattunk, hogy milyen szerepeket tulajdonítunk a győzteseknek és a veszteseknek. Jól szemléltették ezt a diákon bemutatott gyermekrajzok, melyekből kitűnt, hogy már a 8-9 éves gyerekek is alárendelt szerepben látják a veszteseket, kirekesztetteknek képzelik őket.

Minden emberből más és más érzelmeket és viselkedést vált ki a győzelem és a vesztés. Az érzelmek és viselkedésformák ugyanis nemcsak a személyiségünktől függnek, hanem az adott társadalmi közegtől is.
A pszichológus saját kínai és japán diákokkal végzett vizsgálatait hozta fel példának. Míg a kínai diákok a győzelem hatására zavarba jönnek, és még jobb teljesítményre sarkallja őket, addig a magyar diákok kirekesztenek és lazsálni kezdenek. A kudarcra is másképp reagálnak. A kínai diákok saját felelősségüknek érzik, míg a magyar diákok hajlamosak külső tényezőknek betudni.

Az előadó hangsúlyozta, hogy a versenyben, – de fogalmazhatjuk úgyis, hogy az életben – a győzelmek és vereségek, sikerek és kudarcok nem kerülhetőek el, ezért meg kell tanulni bánni velük. El kell sajátítanunk azokat a kiegyensúlyozott viselkedésformákat, melyek az adott helyzetben leginkább előmozdítják fejlődésünket.

A “Fenyegetés vagy kihívás? Hogyan legyünk motiváltak és hogyan tudjunk jól teljesíteni?” című előadás Jászfényszaru Város Önkormányzata által 2014. decemberében indított előadássorozat – melynek célja a település köz- és közös gondolkodásának erősítése – folytatásaként került megrendezésre az Önkormányzat és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Drámapedagógiai Műhelye szervezésében.