Az idő szépnek ígérkezik a hétvégére, ezért mindenkit arra csábítunk látogasson el a különböző jászsági programokra. Ezen a hétvégén inkább a sporté lesz a főszerep, de azért találunk kulturális programokat is.
A tánc kedvelőinak ajánljuk a szombat esti XX. Társastánc gálát, mely a Szabadtéri színpadon kerül megrendezésre.

Szintén szombaton, ezúttal Jászkiséren kispályás labdarúgó tornára várja a helyi Sportegyesület a focibarátokat, de összemérhetik tudásukat az érdeklődők célba rúgó, dekázó és 11-es rúgó versenyeken is. A délután folyamán pedig végig izgulhatják a Jászkisér – Szolnoki MÁV U17-es, valamint U21-es mérkőzéseket, illetve a Jászkisér – Jánoshida felnőtt mérkőzést.

Szinté egy érdekesnek ígérkező program a futball labda szerelmeseinek, hiszen nemcsak a focisták készülnek az őszi idényre, hanem a játékvezetők is, akik már pénteken megkezdték háromnapos edzőtáborukat Jászberényben, ahol az elméleti felkészültségük mellett fizikai erőnlétükről is számot adnak majd.
A szombati szakmai előadásokat követően ugyanis a délután folyamán kispályás tornán méri össze tudását a mintegy 120 Szolnok megyei játékvezető, megmutatva a nézőközönségnek, hogy nemcsak a síp nagy mesterei.

Vasárnap a jászberényi strandfürdőbe várják az érdeklődőket a családi sportnapra, ahol a vizes sportok mellett ügyességi váltóversenyekre, Fitness bemutatóra, szkander versenyre is sor kerül. A kicsinyeket a Kerekítő Tippentő, valamint a Tarisznyás műhely szórakoztatja. Lehetőség lesz véradásra és ingyenes szűrővizsgálatokra a helyszínen található Szűrőkamionban.
A napot a Selfish Murphy ír zenekar koncertje zárja.

Szép hétvégét Mindenkinek!