Az NB III: Keleti csoportjának 9. fordulójában Jászberény az eddig pont nélküli Hajdúböszörményt fogadta. A lejátszott mérkőzések alapján a papírforma sima Jászberényi győzelmet ígért, melyből a győzelem azért csak sikerült, még ha nem is olyan könnyen.

A mérkőzés több hazai helyzettel kezdődött, eredmény nélkül, viszont a vendégek az első 25 percben kétszer betaláltak (0:2). A félidő lefújása előtt aztán Simon Bálint egy remek fejessel megszerezte a szépítő találatot (1:2).

A második félidőre nagyon rákapcsoltak a hazaiak és Farkas János révén jött is az egyenlítés.(2:2)

Szerencsére a csapat nem állt le és továbbra is nyomás alatt tartották a vendégek kapuját és bő 10 perccel a mérkőzés vége előtt Szilágyi Norbert megszerezte a győzelmet jelentő találatot. (3:2)

A megszerzett három ponttal Jászberény már felzárkózott a középmezőnyhöz.

A hazaiak vezetőedzője, Németh Gyula a mérkőzés utáni értékelésében először is gratulált minden játékosának, noha a hét elején még könnyebb győzelemre számított. A 0:2-ről nagy fegyverténynek tartja, hogy sikerült fordítani. Az első félidő végén jókor jött a szépítő gól, és a második félidőben jöttek a hazai helyzetek és szerencsére a gólok is.

A megyei I.-II. osztályban ezen a hétvégén győzelem nélkül maradtak csapataink.

Jászfényszaru hazai környezetben Kunhegyes ellen próbálta pontjait szaporítani.
A mérkőzésen jobbára mezőnyben folyt a játék, lehetőségek is jobbára beívelésekből és sarok rúgásokból adódtak. A második félidő közepén aztán a vendégcsapat egy kis szöglet utáni lepattanó labdából megszerezte a vezetést.(0:1)
A hazaiak nem adták fel és egy jobb oldali beadás után több játékos is elvétette a labdát, de jött Cseh Balázs és egyenlített.(1:1)

A mérkőzés legnagyobb helyzete az utolsó percekben adódott Jáger Péter előtt, azonban a büntetőterületen belül hosszan vette át a labdát és a vendégek kapusa hárított.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az első félidőben Tüdős Dávid bokasérülést szenvedett, ezúton is jobbulást kívánunk neki.

Jászárokszállás az igencsak verhető Kisújszállást látta vendégül. Ezen a szombat délutánon semmi sem sikerült, ráadásul a vendégek egyszer megzörgették a hazaiak hálóját és elvittét, mindhárom pontot.

Az eddig pontveszteség nélkül álló Jászapáti nem bírt az egyre jobban összeálló Csépával.
Jánoshida a félidőben még nyerésre állt Fegyverneken, de a végére a hazaiak fordítani tudtak.

A megyei II. osztályban sem ment jobban a Jászsági csapatoknak.

Jászladány Kunszentmártonban került az első félidőben egy gólos hátrányba, amit még ki tudott egyenlíteni, de utána már a hazai csapat akarata érvényesült.

Jászalsószentgyörgy a bajnokságot vezető Nagyivánban kapott ki szoros mérkőzésen.

Jászkisér Cibakházán az utolsó percekben kapott góllal szenvedett vereséget.

Jászboldogháza az ugyancsak gyengélkedő Szászberekkel osztozott meg a pontokon.

Eredmények:
Jászberény-Hajdúböszörmény 3:2 (1:2)
Jászfényszaru-Kunhegyes 1:1 (0:0)
Jászárokszállás-Kisújszállás 0:1 (0:0)
Jászapáti-Csépa 0:0
Fegyvernek-Jánoshida 4:2 (1:2)
Kunszentmárton-Jászladány 4:2 (1:0)
Nagyiván-Jászalsószentgyörgy 3:1 (2:0)
Cibakháza-Jászkisér 3:2 (1:0)
Szászberek-Jászboldogháza 0:0

 

A kép csak illusztráció!