A februári hónap kiemelkedő sporteseménye a 2014-es Sochiban megrendezetett Téli Olimpia, amely a nemzetek közötti sport megmérettetés fontos momentuma. Hasonlóképpen ez év január végén került megrendezésre a franciaországi La Chapelle-ben a Téli Olimpia mintájára egy szűkebb körű nemzetközi sportesemény, a Szervátültetettek Téli Világjátéka.

Ebben a nemzetközi mezőnyben 19 ország 240 versenyzője képviselte hazáját.
A Szervátültetettek Téli Világjátékán Magyarországot négy versenyzőből és egy csapatorvosból álló delegáció képviselte. A magyar csapat tagjai közé tartozott Berente Judit, városunk közismert egyénisége, aki 1995 óta vesetranszplantált és aktív sportoló.
A Jászkisértől 1400 km-re lévő alpesi településig egy mikrobusszal és egy személykocsival utazott ki a csapat. A hosszú úton a jó hangulatú beszélgetés mellett izgatottan gondolt mindenki a versenyszámokra, latolgatta esélyeit, ugyanis a svájci, francia, osztrák, norvég, kanadai és a többi más igazán jó havas és kiterjedt hegyvidékkel rendelkező országok versenyzőivel nem könnyű felvenni a küzdelmet.
Érkezéskor a különböző országok csapatainak tagjai, mint régi ismerősök, barátok üdvözölték egymást. Érdeklődtek az utolsó találkozás óta eltelt idő eseményeiről, egymás egészségi állapotáról.

A megnyitó ünnepély a résztvevő országok felvonulásával vette kezdetét. A csapatok La Chapelle városkán keresztül történő felvonulását a helyi hagyományőrző csoport tagjai vezették óriási alpesi kolompokat megszólaltatva. A hangos, fáklyás felvonulás után, a sípályák lábánál lévő téren megtartott ünnepélyes megnyitón, a helyi iskolás gyerekek kórusa lépett fel. Ezután a résztvevőket La Chapelle polgármestere Bernard Maxit , és a Világszövetség elnöke Olivier Coustere üdvözölték, és egy hatalmas tűzijátékkal vette kezdetét az egyhetes rendezvény.
A világjátékokon alpesi síben óriás és szuper óriás műlesiklásban, szlalomban és a parallel szlalom versenyben, északi számokban pedig 5km-es és egyórás sífutásban, valamint sílövészetben indultak a magyar versenyzők. A francia Alpok ez alkalommal is kitűnő helyszínnek bizonyult. A helyi szervezők megtettek mindent, hogy a körülmények és a versenyek színhelyei maximálisan megfelelőek legyenek.

A hazai téli edzési lehetőségekhez mérten versenyzőink nagyon szép eredményeket értek el. Berente Judit 5km-es sífutásban és sílövészetben ezüst-, egyórás sífutásban pedig bronzérmet szerzett. Idén indult először szívátültetett versenyző a magyar csapatban, a bükkszentkereszti Mátyás László, aki óriás műlesiklásban kategóriájában bronz érmet szerzett, a másik két lesikló számában pedig egyaránt 4-4. helyezett lett. A másik két versenyző Gelencsér Róbert és Baranyai Andor a 10-14 között végeztek a fenti alpesi számaikban.

A felnőttek versenyével párhuzamosan zajlott a transzplantált gyerekek részére kiírt Nicolas kupa programja és versenyei is.

Jutkát itthonról elkísérte egy családtagokból és barátokból álló kis létszámú szurkolócsapat, akik a versenyek alkalmával lelkesen biztatták a magyar válogatott tagjait. Hozzájuk csatlakoztak a svájci testvértelepülésről, Niederlenzből érkezett barátaink is.
Nagy élmény volt részt venni ezen a világszínvonalú eseményen és megismerni ezeket az embereket, akik a hátrányos helyzetű egészségi állapotuk ellenére nagy odaadással, életörömmel, optimizmussal és sportszerűséggel hozták ki magukból a legjobbat.
Megható volt látni őket, amint a dobogóra fellépve önfeledten és büszkén emelték hazájuk zászlaját a magasba. Ilyenkor gyorsabban dobban mindenki szíve, még azoké is, akiké valamikor más embert éltetett, és most egy ilyen sportolót segített győzelemre. Hátrányos helyzetű egészségi állapotukból adódóan ezek az emberek sokkal odaadóbbak, figyelmesebbek egymással, kiemelkedő segítőkészséggel viseltetnek egymás iránt.
Nagyon sok önkéntes kísérte a csapatokat, akik önzetlenül segítettek. Többek között egy Németországból érkezett sífutó edző és vaxmester, Josef Morath is, aki ez alkalommal is biztosította és előkészítette Jutka sífutóléceit. 1999 óta ismerik egymást, és Josef minden alkalommal biztosítja neki a profi versenyléceket, és szaktudásával segíti Juditot a versenyeken. A csapat orvosa Dr. Tóth Szabolcs pedig saját szabadidejét feláldozva segítette a sportolókat és biztosította számukra a speciális egészségügyi hátteret.

Nagyon örülünk, hogy egy ilyen eseményen részt vehettünk, jobban megismerhettük ezeknek az embereknek az életsajátosságait, és ha csak egy hétre is, de tagjai lehettünk ennek a nagy nemzetközi családnak, akik minden nehézségük ellenére nagy önfegyelemmel és optimizmussal sportolnak és élik az ajándékba kapott második életüket.

Őszinte elismerésünk!

Írta: Rácz Jutdit és Rácz György

Forrás: jaszkiser.hu