A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály 2012-ben sikeresen vett részt Lengyelországban a Nyílt Taekwon-Do Európa bajnokságon, ahol 10 versenyzővel indult a jászberényi szakosztály és 9 érmet szerzett! A Taekwon-Do International Világszövetség minden páros évben rendezi meg az Európa bajnokságot és páratlan évben, pedig világbajnokságot, ami tavaly Angliában volt.
Az idei tehát a 2014-es Davosban, Svájcban került megrendezésre. Az Európa legmagasabban fekvő városa (1560 méter) igazi turista központ és a téli sportok szerelmeseinek paradicsoma. A mostani kontinens viadalra 25 nemzet, 65 klubjának 1300 versenyzője adta a nevezését gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt kategóriában. A város központjában lévő sportgimnázium sportcsarnokban 14 páston indultak el a különböző kategóriák, a különböző korú és övfokozatú versenyzők számara. Lehetett indulni egyéni és csapat formagyakorlatban, semi és light küzdelemben, töréstechnikában és zenés formagyakorlatban.

Jászberényből most 6 versenyző képviselte Magyarországot és városunkat. A kis csapat csütörtökön este vágott neki az utazásnak és az 1100 kilométert 13 óra hossza alatt sikerült is megtenni. A délelőtti érkezés lehetőséget adott arra, hogy szét is tudjunk nézni a festői szépségű településen. A nevezés gördülékenyen zajlott és minden rendben volt, tehát másnap kezdődhetett számunkra a verseny. A szombat délelőtti ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette az ez évi Európa Bajnokság, aminek a színvonalát, erősségét az is jelzi, hogy Oroszországból több mint 100 versenyző érkezett a sportminiszter kíséretében de a helyiek sem szerénykedtek a 350 versenyzőjükkel. A rendezvény díszvendége volt a Kanadában elő, koreai Nagymester Chang Keun Choi IX.Dan.

A verseny folyamán egész csapattól odafigyelésre volt szükség, hogy nehogy valaki kimaradjon, lemaradjon valamelyik versenyszámról, mert a szervezők sem voltak teljesen toppon néha ilyen téren. De elmondhatjuk, hogy nagyon jó hangulatú, eredményes Európa bajnokságon vagyunk túl!
A jászberényi versenyzők mindent megtettek és becsülettel harcoltak! Reménykedünk benne, hogy a jövő évi világbajnokság és a két év múlva rendezendő Európa bajnokság elérhető távolságra lesz tőlünk és tudunk indulni rajta.

Köszönet azoknak, akik támogattak bennünket!
Az eredményünket azoknak ajánljuk, akik hittek bennünk és azoknak, akik nem!
Ez a szép eredmény ismét bizonyítja, hogy szakosztályunkban eredményes szakmai munka és sikeres utánpótlás nevelés folyik!

Jászberényi eredmények:
Klein Gergő serdülő formagyakorlat: I.hely
Tűzkő Olivér serdülő küzdelem: I.hely
Horváth Kornél ifjúsági küzdelem: II.hely

Eperjesi Nándor