vaszallKöszöntünk! Azt ígértük, a veszélyes anyagok közúti és vasúti szállításából eredő veszélyekről tájékoztatunk. Kezdjük is!

A Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség területén a 31-es és 32-es főútvonal halad keresztül, melyek tranzitforgalma jelentős.

Jelentős továbbá a Hatvan-Szolnok vasútvonalon történő teherforgalom.

Biztosan láttad már, hogy a teherautókon, tartálykocsikon valamilyen módon jelzik, ha veszélyes anyagokat szállítanak. Ilyenkor 30×40 cm nagyságú narancssárga táblát helyeznek a jármű elejére és hátuljára is.

Ha a táblán nincs szám, ez azt jelenti, hogy a jármű darabos árut szállít, vagy többféle veszélyes anyag van rajta.

Ha tartályban szállít anyagot (gáz, folyadék), akkor számozott narancssárga tábla van rajta. Mivel gyakran előfordul ezeknek a járműveknek a balesete, jó tudni, mit is jelenthetnek ezek a veszélyjelző számok. A tábla alapszíne narancssárga, fekete szegéllyel, amit középen egy vízszintes fekete vonal választ el.

va

Felső részén a veszélyt jelző szám, alsó részén a szállított anyag beazonosítását segítő szám áll. Mit jelentenek ezek a számok? Az első szám a főveszélyt, a második és a harmadik szám a további veszélyeket jelzi.

Az alsó mezőben lévő négyjegyű szám a szakemberek számára pontosan megmondja, hogy milyen anyagot szállít a jármű. Nekünk elég, ha közelebbről megismerkedünk a felső mezőben lévő két számmal (néha három), ami megmondja, hogy milyen veszéllyel nézünk szembe.

Akkor lássuk!

  • 2 – gázkiszabadulás,
  • 3 – folyékony anyag,
  • 4 – gyúlékonyság (szilárd anyag),
  • 5 – oxidáló hatás
  • 6 – mérgező hatás,
  • 7 – radioaktivitás
  • 8 – maró hatás
  • 9 – heves reakció veszélye

Ha ezeket a számokat tudjuk, minden elhaladó járműnél megállapíthatjuk a veszély mértékét. Ha az első számjegyet megkettőzik, az azt jelenti, hogy az adott veszély nagyon erős. A számok előtt néha X-et is láthatunk ez a tűzoltóknak nagyon fontos jelzés. Azt jelenti, hogy az anyag vízzel veszélyes módon reagál, ezért ilyen jármű tüzét vízzel oltani tilos.

A veszélyes árukat szállító járműveken gyakran találunk egyéb jeleket tartalmazó táblákat. Ezeket a jellel ellátott táblákat bárcáknak hívják. Mivel használatuk nemzetközi előírás, a világ minden pontján felismerik őket. Nézzünk néhány példát!

A csúcsára állított piros négyszög, benne láng: tűzveszélyes anyag, gyúlékony folyadék.

 gyf

A csúcsára állított négyszög piros csíkokkal, benne láng: tűzveszélyes, gyúlékony szilárd anyag.

 gysza

A csúcsára állított fehér négyszög, benne halálfej: mérgező anyag.

 ma

A csúcsára állított sárga négyszög, benne láng: vízzel érintkezve gyúlékony gázokat fejlesztő anyag.

gyg

A csúcsára állított kék négyszög, benne láng: gyújtóhatású anyag.

gyha

És akkor lássuk, mi a teendőnk, ha egy veszélyes anyagot szállító jármű balesetet szenved.

Legfontosabb, hogy soha ne menj a jármű közelébe, ne érj a kiömlő anyaghoz, távolról próbáld meg leolvasni a tábla számjeleit, de ez sem fontos, a lényeg, hogy értesítsd azonnal a tűzoltóságot és a rendőrséget, valamint a mentőket. A tűzoltóság értesítésekor mondd el milyen esemény, hol és mikor történt (felborult, ütközött), milyen járműről van szó, ha látod a számokat, olvasd be. Ezután kövesd a szakemberek utasításait.

A robbanó anyagok veszélyét gondolom, nem kell részletezni, viszont nem árt, ha a többi hatással is tisztában vagy.

A cseppfolyós – és mélyhűtött cseppfolyós gázok fagyási sérülést, a mélyhűtött cseppfolyós gázok légszomj érzése nélkül fulladást okozhatnak. Mérgező, maró hatású anyaggal szennyezett levegő belégzése egészség károsodást, halált okozhat.

Még egy fontos dolog! Mindig a széliránnyal ellentétes oldalra állj, nem tudhatod milyen veszélyes anyagról van szó, így jobb az elővigyázatosság.

Ha már az előbb a robbanó anyagokat említettük, akkor a következő fejezetben, javaslom, nézzük át a tűz veszélyeit.

Pár nap és folytatjuk! Itt leszel?