Az NB III. szombati fordulójában Debrecen második csapatát látták vendégül Jászberényben.

A héten újabb szenzációs bejelentést tett a JFC vezetősége, sikerült megállapodni Sándor Istvánnal, aki szakmai igazgatóként fog tevékenykedni az egyesületnél.

A mérkőzés első félidejében hazai mezőnyfölény alakult ki, és Farkas János kapáslövésével sikerült is a vezetést megszerezni. (1:0)
A második félidőben ismét a hazai csapat csatára volt a főszereplő, amikor 3 védőt is elfektetett, majd a kapust is, megszerezve ezzel maga és csapata második gólját. (2:0)
A harmadik találat László Krisztián nevéhez fűződik egy jól eltalált lövése megpattant és a kapus fölött hullott a hálóba. (3:0)

A mérkőzésről mindent elmond, hogy az ellenfélnek a mérkőzés folyamán egyetlen helyzetet sikerült kialakítania.

Németh Gyula: Jól játszottunk, gratulálok a csapatnak!

A megyei I. osztályban a múlt heti Jánoshidai csorbát szerette volna Jászfényszaru kiköszörülni, ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, mert a soros ellenfél a közvetlen élbolyhoz tartozó Fegyvernek gárdája volt, ráadásul több meghatározó játékosát is kénytelen volt nélkülözni a hazai csapat.

A mérkőzés nem kezdődött jól a hazaiak számára, egy bal oldali támadás végén Farkas Zoltán a kapuson átemelve szerezte a vendégek vezető gólját. (0:1)

Átvették a hazaiak a játék irányítását, Jáger Péter ment el a jobb szélen, bepasszolt Baranyi Lászlónak, akit csak szabálytalanul tudtak akadályozni a büntetőterületen belül, jogos büntető melyet a sértett értékesített. (1:1)
Alig telt el egy pár perc és megint a vendégek hálójában volt a labda, ezúttal Szakali Márk jóvoltából, egy 20 méteres szabadrúgást csavart a rövid sarokba. (2:1) Még két helyzet adódott a hazaiak előtt, de ezek kimaradtak. Előbb Jáger állt a vendég kapussal szemben, de nem sikerült az eszén túl járni, majd Baranyi László fejelt közelről, azonban egy védőn elakadt labdája.

A második félidőre tovább fokozták az iramot a csapatok, jobbára hazai helyzetek adódtak.
A 79. percben aztán eldőlt a mérkőzés Urbán Norbert végezhetett el szabadrúgást, felívelését Virág György be is fejelte.(3:1)

Az utolsó percekben még felváltva kerültek veszélybe a kapuk, előbb a vendégek fejese a kapufán landolt a hosszabbításban, majd Szakali Márk veszélyeztetett, de a vendégek kapusa bravúrral hárított.

A mérkőzés végén felállva, vastapssal köszönték meg a hazai szurkolók csapatuk mai napi kimagasló teljesítményét.

Jászárokszállás hatpontos mérkőzésen fogadta Törökszentmiklóst. A végeredmény már az első félidőben kialakult az utolsó percekben történt gólváltást követően.

Jászapátin az egyetlen százszázalékos csapat vendégszerepelt, egy remek mérkőzés végén megosztoztak a csapatok a pontokon.

Jánoshida Újszászon ért el döntetlent, pedig a vendégek vezettek, azonban egy szerencsétlen öngóllal egyenlítettek a hazaiak.

A megyei II. osztályban Jászkisér Tiszaszentimrén szerzett egy pontot egy kiegyenlített mérkőzésen.

Az utolsó helyzet Jászladány meglepetés győzelmet aratott az eddig jól szereplő Tószeg otthonában.

Jászboldogháza kiütötte Zagyvarékast Kisnémeth Ferenc jóvoltából a tavalyi gólkirály 4 gólt lőtt, ezzel a Jászsági csapat elkerült a veszélyes zónából.

Jászalsószentgyörgy szomszédvári rangadón az utolsó percekben lőtt góllal pontot mentett Szászbereken.

Eredmények:
Jászberény-DEAC 3:0 (1:0)
Jászfényszaru-Fegyvernek 3:1 (2:1)
Jászárokszállás-Törökszentmiklós 1:1 (1:1)
Jászapáti-Tiszafüred 3:3 (2:0)
Újszász-Jánoshida 1:1 (0:0)
Tiszaszentimre-Jászkisér 2:2 (1:1)
Tószeg- Jászladány 1:4 (0:2)
Zagyvarékas- Jászboldogháza 0:5 (0:2)
Szászberek-Jászalsószentgyörgy 2:2 (1:1)