A Jászfényszarui sakkcsapatot 5 fő képviselte a versenyen. Egy korcsoportban versenyeztek a gyermekek, alsós, illetve felsős kategóriában. Most nehezebb dolguk volt, mint máskor, hiszen az 1. osztályos gyermekünk 8. osztályossal is sakkozott. Mivel csapatunk alsó tagozatos gyermekekből állt, ezért nehéz feladat hárult rájuk, ráadásul a lány és fiú kategória is egyben volt. Ennek ellenére maximálisan helytálltak és szép eredmények születtek.

Nyers Dániel: 1. hely (összetettben 3.)

Kovács Lilla: 3. hely (összetettben 6.)

Külön dicséret illeti a kicsiket (Nyers Lili, Tóth Anna, Balázs Léna), akik a nagyok között is szépen helytálltak.

Fotó: Kovácsné Nagy Katalin
Szöveg: Nyersné Cserháti Katalin
Forrás: jaszfenyszaru.hu