A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály versenyzői alig két hét pihenő után november 8-án Szerbiában, Bácska Topolyán versenyeztek a 18. Nemzetközi ITF Taekwon-Do Kupán.

A versenyt a szokásos helyszínen, a Csáki Lajos városi sportcsarnokban rendezték, ahol három páston 6 ország (Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Bulgária, Magyarország) 19 klubjának 220 versenyzője mérte össze tudását formagyakorlat és küzdelem kategóriában.
Jászberényből 11 versenyző indult, főleg serdülő és ifjúsági korúak, hiszen, a szakosztály nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre.

taek1

A két klub között évek óta szoros barátság van, rendszeres résztvevői egymás versenyeinek, a mostani kupa színvonaláról pedig annyit, hogy a szerb, szlovén és bulgár indulók között számos válogatott versenyző indult.

A jászberényi versenyzőket a szakosztály saját korosztályukban és egy korosztállyal feljebb is indította, ami jó lehetőség volt versenyzői tapasztalatszerzés szempontjából. A délelőtti nap folyamán zajlottak a formagyakorlat versenyszámok majd kora délután kezdődtek minden korosztályban és kategóriában a sport küzdelmek.
Az ITF Taekwon-Do harcművészet a versenyeket formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban rendeznek, de számos helyen töréstechnikában és önvédelemben is versenyeznek az indulók, hiszen ezek is az ITF Taekwon-Do önálló versenyszámai.

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály versenyzőinek ebben az évben ez volt a 11. versenye. A versenyeken különböző létszámmal és korosztállyal képviselték Jászberényt! A sorozatos terhelés és megmérettetés ellenére, ami nem csak fizikálisan, hanem pszichésen is igénybe veszi a sportolókat így is eredményesen szerepeltek.

taek3
A 11 versenyző formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban összesen 7 arany, 5 ezüst és 7 bronzéremmel zárta ezt a nemzetközi kupát.

Formagyakorlat
Gyermek fiú:
Klein Gergő (sárga öv) 3 hely

Serdülő fiú:
Jakus Donát (sárga öv) 3. hely
Banka Csaba (zöld öv) 1. Hely
Zsíros Adrián (sárga öv) 1. hely

Serdülő leány:
Török Karola (sárga öv) 1. hely

Ifjúsági fiú:
Jakus Donát (sárga öv) 3. hely
Horváth Márton (sárga öv) 2. hely
Bábosik Martin (sárga öv) 2. hely
Zsíros Adrián (sárga öv) 1. hely
Szabó Bálint (piros öv) 3. hely

Ifjúsági leány:
Bábosik Boglárka (sárga öv) 1. hely
Török Karola (sárga öv) 3. hely
Felnőtt férfi:
Bálint Zoltán (fekete öv) 1. hely
Horváth Márton (Sárga öv) 3. hely

Felnőtt nő:
Bábosik Boglárka (sárga öv) 2. hely

Küzdelem
Gyermek fiú:
Klein Gergő (– 30 kg) 2. hely

Ifjúsági fiú:
Szabó Bálint (-63 kg) 1. hely

Ifjúsági leány:
Bábosik Boglárka (-52 kg) 3. hely

Felnőtt férfi:
Bálint Zoltán (-71 kg) 2 hely

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály versenyzői legközelebb november 29-én lépnek tatamira, újra Szerbiában az első alkalommal megrendezésre kerülő Loznica Nemzetközi ITF Taekwon-Do kupán.

Hajrá Kondor!Hajrá Jászberény!

Eperjesi Nándor