Jászfényszaru a Magyar Kupában is gólfesztivált tartott

A Magyar Kupa megyei selejtező 3. fordulóját szerdán rendezték. A jászságból már csak két csapat volt érintett, a fortuna Jászboldogházát a kegyeibe fogadta, így játék nélkül erőnyerőként jutott tovább a következő körbe.
Jászfényszaru a második fordulóban bravúros győzelmet aratott Jászberény ellen, így bizakodva várhatta a következő ellenfelét a harmadik körre. Újra megyei I-es ellenfél következett, Martű lett a következő „áldozat”. A mérkőzésen nem sokáig kellet izgulnia a szép számmal kilátogató szurkolóknak, mert a kirobbanó formában futballozó hazai csapat gyakorlatilag 10 perc alatt elintézte magasabb osztályban játszó ellenfelét.

A félidőben már 5:0 volt az eredmény Jászfényszarunak. A második félidőre már egy teljesen átalakított csapat jött ki a hazaiaknál, köszönhetően az öt cserének. A játék képe semmit sem változott és folytatták a gólgyártást. A martfűiek teljesen alárendelt szerepet játszottak ezen a szerda délutánon, végül 9 kapott góllal kellett elhagyniuk a gondosan felújított Jászfényszarui gyepszőnyeget.

A mérkőzés jegyzőkönyvéből:

Jászfényszaru-Martfű 9:1 (5:0)

Góllövők:
Urbán Norbert 1’
Vaszicsku Zoltán 3’
Cseh Balázs 11’
Cseh Balázs 15’
Urbán Norbert 32’
Lukács Márton 48’
Csépány Dániel 68’ büntetőből
Tüdős Dávid 83’
Tüdős Dávid 87’

 

Subscribe
Visszajelzés
guest
2 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
aladin
aladin
8 éve

Sziasztok.Segitenetek hogy a fenyszarun keszult kepeket hol tudnam menezni?koszonom

bzs
bzs
8 éve
Reply to  aladin

Itt nézd meg: http://www.jaszfenyszaruvse.hu/ cms/e107_plugins/ my_gallery/my_gallery.php

2
0
Hozzászólnál? Írd meg a véleményed.x
()
x